Werebély László

1918911_100580119965707_4398773_s.jpg

1 értékelés

Cziniel Cukrászda és Kávéház

csatlakozom az előző hozzászólóhoz. én évente kb. 5-6 alkalommal teszem itt tiszteletem (egyébként 10 percre lakom gyalog a helytől).
nagyon igényes maga a hely, erre valóban egy szava nem lehet senkinek. igyekszek mindig új sütiket kipróbálni, és sajnos azt kell mondjam, csak minden második sütire tudom azt mondani, hogy az adott süti jó szintet megüti. ennyi pénzért azért Tesco minőség felett várnék (szomorú, hogy nem egy tesco-s sütinek már sikerült felülmúlnia az átlag czinieles minőséget). amiért úgy döntöttem, hogy másokkal is megosztom a negatív tapasztalataim, az a hétvégi fagyizás volt, amit a párommal követtünk el. ha már elkövetésnél tartunk, a végén valóban úgy éreztük, hogy bűncselekmény áldozatai lettünk, ugyanis a 200Ft/gombócért a joggal elvárható 4dkg/gombóc mennyiséget tutira nem kaptuk meg. olyan kicsik voltak a gombócok, hogy már a szemüvegem törölgettem, hogy jól látok-e. ezért még nem emeltem volna szót, de az amúgy szépen adjusztált fagyi olyan sz@r volt, de mind a 6 gombóc, hogy komolyan gondolkoztunk rajta, hogy az első kukába hajítjuk. vegyük példának a "Mechery"-t, amiről azt gondolnám, hogy egy meggyes csokifagyit takar, de nem! helyette kaptunk egy gombóc barna valamit, amiből az Auchanban kapható 120Ft-os "jamaikai rum" aroma támadt rám (tudom miről beszélek, mert pont aznap használatam ilyet otthon Tiramisuba :) ). a meggyhez annyi köze volt, hogy pár szem meggyel volt díszítve a pultban. a sima csoki fagyinak is többször nekiugrottunk a csoki ízt keresni, hát nem találtuk :) komolyan mondom, nem tudok visszaemlékezni mikor kaptam utoljára ennyire semmit a pénzemért. két csillag, mert az enterior és az adjusztálás teljesen rendben, amúgy szigorúan csak vállalkozó kedvűeknek, és ízlelő bimbókkal nem rendelkezőknek ajánlott. 100x inkább a Tesco vagy az Auchan.

Hasznos ez a vélemény? Igen

0 Lista

Még több »

1 Fénykép

Még több »

0 Kedvenc hely

Még több »
Még nincsen kedvenc hely