Meszi

1 értékelés

Mérleg-Adó 2000 Könyvelő Iroda

Erre a könyvelőirodára a tartalmas, sok információt tartalmazó honlapja által bukkantam. Egy könyvelésben járatlan laikus kérdéseit zúdítottam az irodára az üzenőfelületen, akik pár perc múlva saját költségükön felhívtak, minden kérdésemre türelmesen válaszoltak, mindezt anélkül, hogy egy forintot fizettem volna, vagy egyáltalán utaltam volna rá, hogy meg akarom őket bízni. És én kezdő vállalkozóként éppen ilyen irodát kerestem, jó benyomást tett rám, hogy más irodákkal ellentétben, nem tartották a markukat már rögtön az első tanácsadásért, helyette valódi, önzetlen figyelmet kaptam. Az iroda a vállalkozás megalapításában is segített, végig egyengette az utam. Hiába van az iroda hozzám képest az ország másik felében, az emberi hozzáállásuk, korrekt munkájuk miatt őket bíztam meg, és a kapcsolatunk azóta is remekül működik, az internet és a modern technika szerencsére lehetővé teszi, hogy úgy dolgozzunk együtt, mintha csak egy irodaépületben lenne mindkettőnk székhelye. Az együttműködésünk kondíciói korrektek, világosak, az elvégzett munka kiváló, és továbbra is hasznos tanácsokkal lát el az iroda, úgy gondolom, jól választottam, nem tervezek könyvelőváltást a jövőben! Nyugodt szívvel ajánlom az irodát bárkinek, illetve különösen ajánlom azoknak, akik vállalkozni szeretnének, de a könyvelés útvesztőiben maguk nem járatosak, mert vállalkozás indításakor hatalmas segítséget jelent egy ilyen kiváló iroda. Meszesán Gábor

Hasznos ez a vélemény? Igen

0 Lista

Még több »

0 Fénykép

Még több »
Még nincs fénykép

0 Kedvenc hely

Még több »
Még nincsen kedvenc hely