Keresd meg a legjobb szolgáltatót a közelben, vagy értékeld akinél voltál!

ppetra

Vélemények, értékelések (1)

Dr. Volom Általános és Esztétikai Fogászat

Értékelés 2014. 05. 07. 22:00
A mai napon jártam a Volom fogászati rendelőben, ahová azért jelentkeztem be, mert fájdalmat éreztem a fogamban és a fogínyemben. A telefonban a hölgynek elmondtam, hogy fáj a fogam, szeretnék azonnali kezelést, ezért is kaptam 3 napon belül időpontot, aminek nagyon örültem. Aztán odaértem, kitöltöttem a regisztrációs lapot, ahová leírtam, hogy fáj a fogínyem, és érzékeny a fogam. Ezt a konzultáció elején a doktornőnek is elmondtam. A hölgy belenézett a számba, és elmondta, hogy az érintett területen nem lát lyukas fogat, 2 másik fogam között viszont szuvasodást tapasztalt. Ezt követően felvázolta, hogy a következő lépés, hogy elmenjek egy 3 alkalomból álló oktatásra, ahol elmagyarázzák a helyes szájhigiénia szabályait, és ennek keretében az első alkalommal egy teljes fogkő eltávolítást is elvégeznek. Addig is csináltassak egy röntgent, és majd a második(nem az első) higiéniai tanácsadáson már történhet is érdemi kezelés a fogaim tekintetében. Azzal kapcsolatosan, hogy a jelenleg fájó fogínyemet és az érzékeny fogaimat mivel kezeljem, nem kaptam tájékoztatást. Hozzáteszem azt is, hogy 4 hónapja voltam ultrahangos teljes körű fogkő eltávolításon, ahol az alsó és felső fogsoromat is kezelték egy másik rendelőben. Igazából a számomra meglehetősen kellemetlen problémára megoldást nem javasoltak, ellenben felajánlották, ha kifizetem a 15.500 Ft-ot az oktatásra és a 17.500 Ft-ot a fogkőeltávolításra, akkor majd hajlandóak a szuvas fogammal is törődni. Mindezért a sok remek tanácsért 5000 Ft-ot azért elkértek. Természetes, hogy röntgen nélkül nem nyúlnak semmilyen foghoz, de úgy gondolom, hogy talánocsokat addig is szívesen fogadtam volna, és talán az akut probléma (szuvas fogak) kezelése minivel fontosabb, mint egy szájhigiéniai oktatás és egy fogkőeltávolítás. Köszönöm szépen, inkább keresek egy másik fogászatot, ahol először a fájdalmaimat enyhítik és csak utána húznak le.
  • elismerés