Amooren
Vélemények, értékelések (37)
Hadik Kávéház
A Bartók Béla út zajos forgatagából belépve a hatalmas, finoman megnyikorduló ajtón, szinte egy másik korba csöppenünk. A régmúlt klasszikus kávéháza, a Hadik már első pillantásra magával ragad: az ajtóval szemközti falról a magyar irodalom nagy alakjai tekintenek le ránk, akik régen törzsvendégek voltak e neves helyen. Az antik stílusú bútorok, a kényelmes fotelek, a régies lámpák, a lenyűgöző csillár és egy régi szovjet pianínó csatlakozik az igazán nosztalgikus atmoszféra megteremtéséhez, melyhez már csak a korabeli viseletben szorgalmasan dolgozó pincérek hiányoznak. Ugyan a múltat idéző szerelés ma már elmarad, de az udvariasságukra nem lehet panasz. Azért is szeretem ezt a kávéházat, mert bár nem tartozik a legolcsóbbak közé, maga a miliő megér egy kis ráfizetést. Az igazán hangulatos, a jazz és a régi tánczenék világából merítkező háttérzene mellett mindig jólesik beszélgetni, de ha éppen sakkozni támadna kedvem, ahogy azt évtizedekkel ezelőtt az itteni sakk-kör tagjai is tették, akkor itt ez is csak egy szavamba kerül. A Hadik Kávéházban lelassul az idő, így főleg akkor érdemes betévedni, ha mi is képesek vagyunk egy kicsit megállni, és rászánni egy nagyobb lélegzetvételnyi időt egy garantáltan hangulatos délutánra vagy estére.
Nagyi Palacsintázója
Megérkezve a Batthyány térre, rögtön feltűnik a távolból a Nagyi Palacsintázója. Emlékszem, legelőször egy barátnőm javaslatára tértünk be erre a helyre, hogy egy jót palacsintázzunk. Azon a napon inkább koplaltam, hogy sok minden férhessen belém, így bátran vállaltam egy teljes menüt, ami két csokikrémes, egy sajtos-tejfölös és egy gombás palacsintát, plusz 3 dl málnás limonádét tartalmazott. Így egyrészt rögtön háromféle ízverzióval ismerkedhettem meg, másrészt rájöttem, hogy nemcsak palacsintában, de limonádéban is verhetetlenek az itteniek. Magam sem gondoltam volna, hogy egy nem édes palacsinta finom lehet, de mind a sajtos-tejfölös, mind a gombás, azaz két, valójában egészen szokatlan ízesítésmód is igazán bevált. A menü egyébként a tényleg üres gyomrot remekül jóllakatja, de egy kevésbé kiéheztetett pocaknak már bizony sok lehet, mert valójában elég két palacsinta, és máris elér minket a teltség érzete, ráadásul teljesen megfizethető áron. A személyzet igazán kedves, és én eddig mindig olyan időpontban jártam arra, amikor sokat nem is kellett várni (bár nyilván csúcsidőben itt is nagy a roham). A nap minden szakában és akármilyen alkalomhoz ajánlott!
Akvárium Klub
Amíg Gödör néven futott az Erzsébet téri Akvárium, nem sikerült eljutnom oda, és valójában sokáig nem is tudtam, miért is az lett az új elnevezés, ami. Aztán számomra is leesett a nyilván a budapestiek nagy része által köztudott tény, hogy egy olyan különleges helyszínről van szó, amely víz alatt terül el. Első akváriumos koncertélményem (Ólafur Arnalds és Nils Frahm közös estje) talán ezért is volt olyan emlékezetes, mert azon az estén gyönyörű, csendes zene töltötte meg a levegőt, ami a kissé hullámzó víz alatt varázslatos atmoszférát teremtett, miközben mi kényelmes babzsákokon relaxáltunk. Az első élmény óta mindig örülök, ha egy itteni programra vagy koncertre adom a fejem, mert az Akváriumnak nemcsak kiváló hangulata, hanem remek programválasztéka is van. Itt a gyerekprogramoktól kezdve a csendes, babzsákokon ülős koncerteken át az igazán nagy neveket is felvonultató fellépésekig tényleg van minden, ráadásul a gatyánkat sem kell lefizetni egy-egy belépőért. A mosdón ugyan volna még mit szépíteni, de ezt igazán el lehet nézni.
A38 Hajó
Amikor Ólafur Arnalds először jött Magyarországra, és megláttam, hogy az A38-on lesz a koncertje, magam is megörültem, mert még én sem koncerteztem egy hajón. Azt hittem, esetleg érezzük majd, ahogy a Duna kicsit megbillenti a hajótest oldalát, és a színpadon elkezd gurulni a zongora, ahogy a hajós katasztrófafilmekben szokott. Persze ez az abszurd elképzelés az irrealitás talaján maradt, hiszen az A38 megmozdíthatatlan, és Ólafur zongorája sem állt kerekeken. De visszatérve a különleges koncerthelyszínre, valóban joggal választotta a Lonely Planet a világ legjobb klubjának. Egyrészt már az a tény is elég eredeti, hogy egy hajón élvezhetjük a kiváló fellépéseket. Másrészt itt nemcsak koncerteket, hanem kiállításokat, előadásokat és filmvetítéseket is tartanak, és mindemellett még egy étterem is szolgálja az idelátogatók igényeit. Zenei tekintetben a szervezők szerencsére nemcsak a nagy nevekre fókuszálnak, hanem igazi kuriózumokat is elhoznak, és nem feledkeznek meg a rétegzenék rajongóiról sem. Teszik mindezt a színvonalhoz képest még elviselhető áron, bár alkalmanként messzire merészkednek e tekintetben, és nagyokat lehet pislogni a belépők miatt. Egyébként aki lemaradna valamiről, az később a tévében is visszanézheti a koncerteket. A jegyárak mellett talán még egyetlen negatívum maradt meg bennem: a hajóhoz kisebb-nagyobb kerülőkkel lehet lejutni a hídtól, a nagy forgalom miatt megőszülünk, mire átjutunk a túloldalra, és akkor is ijesztően közel haladnak el a járda mellett az autók. De ehelyett lehet igazán stílusosan is érkezni, hiszen a BKV-hajó közvetlenül a fedélzeten tesz ki minket.
Kobuci Kert
Eléggé sajnálom, hogy ez az igazán szimpatikus hely ennyire távol esik a központtól, és viszonylag sokat kell utazni, hogy eljussunk oda. Amikor megtaláltuk a Kobucit, az első gondolatom az volt, hogy ez egy udvar az udvarban, színpaddal. Azóta már utánanéztem, hogy a Zichy-udvar ad helyet ennek az aranyos kis klubnak, ami télen csendes, de tavasszal mindig új életre kell, hogy a melegebb hónapokban szabadtéri szórakozásra invitálja vendégeit. Annak idején egy koncert miatt látogattam ide, és emlékszem, már a jegyvásárlásnál egy rendkívül vicces fiatalember fogadott minket, ezzel máris jól indítva az esténket. Maga a kert igazán hangulatos: a nagyobb fák alatt megbúvó hely fölé sok színes égőt lógattak fel, többféle ülőalkalmatosság közül lehet választani, és nekem külön feltűnt az is, vagyis hogy épp nem tűnt fel, mennyire diszkréten rejtették el a szemeteseket. A decire mért italok már-már pofátlanul olcsók, ahogy a jó kis zsíros kenyér is, lilahagymával, amire muszáj volt ráfanyalodnom. Az egyetlen drágább tétel a helyi specialitás, a kobuci (le nem írom, mi ez, de a honlapjukon fent van), ami azonban - barátnőm elmondása szerint - olyan laktató, hogy akár egy vacsorát is pótolhat. Akár egy koncert erejéig, akár csak egy kellemes hangulatú, baráti találkozásra ugrunk ide (vagyis utazunk azért egy kicsit), nagyon megéri, mert számomra abszolút a Kobuci Kert volt a nyár legkellemesebb felfedezése.
Cserpes Tejivó
Több ismerősömtől is hallottam, hogy milyen jó hely ez a Cserpes Tejivó, menjek el oda mindenképp, ki ne hagyjam. Végre sikerült megvalósítanom ezt a tervet, és tényleg nem bántam meg. Belépve egy kisebb sor fogadott, úgyhogy volt időm körbenézni: rögtön az jutott eszembe, hogy egyáltalán sikerül-e helyet szereznünk, mert maga a hely nem a nagy méreteivel tűnik ki. De bíztam benne, hogy mire sorra kerülünk (amire egyébként nem is kellett sokat várni, hála a gyors és szimpatikus személyzetnek), addigra elcsíphetünk egy széket. A választék széles és csábító, na meg olcsó, illetve kiderült, hogy finom is. A Tejivó egyébként igazán hangulatos: a földszínek dominanciája kellemes a szemnek, és számomra külön emlékezetes, ahogy az egész modern dizájn kiegészül olyan régi elemekkel, mint az edényeknek fenntartott dézsa (amely a mosdóban kézmosóként van jelen). Látszik, hogy rövid idő alatt népszerű lett ez a hely, tényleg egyfolytában jönnek-mennek az emberek, alig találni üres asztalt, de azért érdemes kivárni a sorunkat, és befészkelni magunkat egy meleg kakaóval és kakaós csigával. Az mondjuk eléggé meglepett, hogy koedukált mosdó jutott egy ennyire zsúfolt helynek, de a műfüves plafonnal és madárcsicsergéssel még ott is megvettek.
Madách Színház
Számomra a Madách Színház egyenlő a magas színvonallal, ám kissé elérhetetlennek is érzem egyben. A repertoárban szereplő darabokért összetenném a két kezem, ám az előadásokra hamar elfogynak a jegyek, és ilyen sok hónappal előre nehéz félretenni, azaz elkölteni a pénzt az amúgy sem olcsó jegyre. De azt hozzáteszem, hogy megéri az árát, mert a Madáchban nagyszerű színészek nyújtják át nekünk a jobbnál jobb előadásokat az igazán kiváló darabokban. Az épület belülről ámulatba ejtő: amikor először sétáltam fel az egyik emeleti részre, nem győztem összeszedni az állam, amit aztán végképp elejtettem, amikor beértem a nézőtérre. Hihetetlenül gyönyörű a belső kialakítás, de főleg a mennyezet vonzza az ember szemét. Tény, hogy az olcsóbb jegyekkel nem lehet teljes mértékben élvezni az előadást, hiszen maga a karzat kitakarja a színpad egy részét, viszont erre fel is hívják a figyelmet (van, ahol nem). Ám még így is megéri, hiszen fontos, hogy áldozzunk a kultúra oltárán.
Club 202 Live Music Hall
Régen Wigwam néven volt ismert, aztán Club 202-re keresztelték. Régi formájában nem találkoztam vele, de a The Rasmus koncertje kapcsán ellátogattam erre a helyszínre. A beléptető úriember hamar megnevettetett minket, és kaptunk egy menő, gitár alakú pecsétet a kezünkre – én személy szerint már csak emiatt is jól indultam neki az éjszakának. A ruhatár egy alagsorban volt, és itt azonnal érződtek a gondok, azaz hogy túl szűk a lépcső, és túl kicsi a ruhatár előtti rész. Ez a koncert után 35-45 percnyi plusz várakozást idézett elő – mázli, hogy még éppen jártak a villamosok, bár az éjszakai járatok elérhetőségére sem lehet panasz a Fehérvári úton. De visszatérve a Club 202-re: egy igazán nagy helyről van szó, ám engem kissé meglepett a vadnyugati dizájn. A rockkoncertekre specializálódott klub nekem egyszerűen nem fér össze a cowboyok és indiánok ránk pillantó tekintetével, a western stílusú bárok jelenlétével – ez egyszerűen idegen a hely irányultságától. Ettől eltekintve persze teljesen kreatív és nagyon jól néz ki, és ha nem egy rockklubról lenne szó, akkor még a vadnyugaton is érezném magam. A dizájnon felül a hangosításra és a technikára nem lehet panasz, minden jól szólt, de azért a neonreklámokért felelős emberrel elbeszélgetnék arról, mennyire ront a hangulaton, hogy teljes sötétség (kivétel a zenekarok által hozott fénytechnika) helyett ezek a neonfények bepofátlankodnak a hangulatba. Tessék lekapcsolni, amíg a zene szól. Egyébként egészen jó hely, a rockzene kedvelőinek igazi törzshely lehet.
RaM Colosseum
A főleg az Experidance táncos produkciónak - de azért sok más, mindenféle stílusú darabnak is - helyet adó RaM Colosseum viszonylag könnyen megközelíthető, hiszen a Jászai Mari térről kell elcsípni egy trolit. Ám mivel ez nem jár annyira gyakran, nem érdemes kicentizni a színházba érkezést, mert a tömegközlekedés nem a barátunk, bár a troli szerencsére pont az épület előtt tesz le. Kívülről nehéz elhinni, hogy egy elég nagy színház rejtőzködik a fehér falak mögött, de mégis így van: belül minden tágas, sehol sem kell szűkölködni, és minden letisztult, modern, nagy. Maga a színházterem elrendezése csalafinta: tudni kell a trükkjét, hogy melyik sorból lehet látni valamit, ugyanis a sorok kettesével emelkednek egy szintet. Eddig inkább Experidance-produkciókra adtam ki a pénzt, mert biztosra tudom, hogy mindegyik előadásuk igazán világszínvonalú, és megéri a kissé drágább jegyet is. A RaM-ban három árkategória van, és itt sajnálatos módon nincs olcsó jegy, tehát aki ide akar jönni, annak mindenképpen számolnia kell minimum 3000 Ft feletti összeggel. De ennyit tényleg megér, ezt tanúsíthatom. Ami számomra még nagyon emlékezetes volt, az a díszlet: egy nem annyira nagy színpadon a kellékek, a jelmezek és a különböző díszletelemek segítségével olyan hihetetlen kreációk elevenedtek meg a szemem előtt, hogy máig gratulálok a tervezőknek. A RaM élményszínháznak nevezi magát, és ez tényleg így van, csak meg kell fizetni.
Vígszínház
Idén a színházlistámból sikerült kipipálnom a Vígszínházat is, ahová egy klasszikus darab, A padlás miatt mentünk el. Ez a hely sokkal jobban tetszik kívülről, mint pl. a Madách vagy az Operettszínház, mert kitűnik a házak közül, olyan, mint egy szép palota, és már előtte elsétálva is legszívesebben csak úgy bemennék. Belseje klasszikusan elegáns, a vörös dominál, ahogy sok más színházban is. Jegyünk a legfelső karzatra szólt, ahová nem kevés lépcsőt kellett megmásznunk, ami persze nekünk nem gond, de lehet, hogy egyeseknek a nagyon magas sarkú cipőben már nem olyan kellemes ez a rész. Vagy az idősebbeknek. Szóval visszatérve a színházra, belépve a nagyterembe, ismét csak nehezen jöttek a számra a jelzők. A színpadtól fényévekre ültünk, de a számunkra megfizethető jegyek erre a részre szóltak, így nem panaszkodhattunk. Az sajnos kellemetlen, hogy hátradőlve a színpad felét nem láttuk, így leginkább előrehajolva próbáltuk nézni, mi történik odalenn, emiatt pedig hallgathattuk a beszólásokat mögülünk, hogy akkor ők most kénytelenek lesznek a hátunkat nézni. Ezzel nem tudtunk mit kezdeni, de ha már itt voltunk, látni akartunk valamit. A színészek egyébként fantasztikusak, és A padlás után jó volt visszagondolni rá, hogy egy este alatt élőben hallhattuk Gabi Solist a Született Feleségekből, Jack Sparrow kapitányt A Karib-tenger kalózaiból, Martin Lawrence-t vagy éppen Stewie-t a Family Guy-ból.