OLÁHNÉ BELLAI GABRIELLA

OLÁHNÉ BELLAI GABRIELLA

9 értékelés

Mezőkövesdi Zsóry Gyógy-és Strandfürdő

Már kb. tíz évvel ezelőtt is voltunk ebben a fürdőben.
Ezért látogattunk el néhány napra ismét kikapcsolódni a férjemmel.
A fürdő belépőnk a szálláshelyünk árába volt belekalkulálva.
Ami nem tetszett: a régi gyógyvizes medencét nem kellett volna széttagolni. Mi a gyógyvíz miatt mentünk a Zsóry fürdőbe. A régi nagy medence jobb volt, mert sok hely volt a fürdőzők számára. A széttagolásával nagyon leszűkült benne a férő hely. Egyébként bármikor szívesen visszamennénk, mert a vize kiváló!!!

Hasznos ez a vélemény? Igen

Berekfürdői Termál- és Strandfürdő

Minden évben eltöltünk itt pár napot. Nagyon szeretjük ezt a fürdőhelyet a férjemmel. Közel van az otthonunkhoz, így naponta át tudunk járni. Mióta fel lett újítva a gyógyvizes medence, azóta pedig még nagyobb élményt nyújt számunkra!
Minden túlzás nélkül imádjuk berekfüdői strandot.

Hasznos ez a vélemény? Igen

Püspökladányi Gyógyfürdő

Saját szülővárosom fürdője ez. Az egész család szívesen jár ide, nem csak fürdőzni, hanem a gyógyszolgáltatásokat is igénybe szoktuk venni. Ha tehetjük hetente többször is kilátogatunk, főleg a férjemmel.

Hasznos ez a vélemény? Igen

Saliris Resort Thermal Spa és Strandfürdő - Egerszalók

Sajnos még sohasem jártam itt. Nagyon sok szépet és jót hallottam már róla. Többször is terveztük már a férjemmel, hogy elmegyünk legalább egy hétvégére, de eddig még sajnos nem valósult meg. De remélem hamarosan, legkésőbb jövő nyáron eljutunk ide, erre a képeken már oly sokszor látott gyönyörű helyre!!!

Hasznos ez a vélemény? Igen

Saliris Resort Thermal Spa és Strandfürdő - Egerszalók

Sajnos még sohasem jártam itt. Nagyon sok szépet és jót hallottam már róla. Többször is terveztük már a férjemmel, hogy elmegyünk legalább egy hétvégére, de eddig még sajnos nem valósult meg. De remélem hamarosan, legkésőbb jövő nyáron eljutunk ide, erre a képeken már oly sokszor látott gyönyörű helyre!!!

Hasznos ez a vélemény? Igen

Lokomotív Hotel

Nyáron töltöttünk itt el félpanziós ellátással 3 éjszakát.
A szoba amit kaptunk tiszta volt, rendezett.
A vacsora választék lehetett volna kicsit jobb, finomabb.
A kiszolgálással, itt értem az étteremben dolgozó hölgyek munka végzését, teljes mértékben elégedettek voltunk. Nagyon kedvesek, segítőkészek, udvariasak voltak.
A svédasztalos reggeli jó ötlet, mert bőséges és ízletes volt.
Bár nem TV-t nézni mentünk, de a csatornák választéka lehetne sokkal több.

Hasznos ez a vélemény? Igen

Visegrádi Bobpálya

Kivételes élményt nyújtott, mind a gyerekeknek, mind a felnőtteknek. Bobozás közben kicsit gyerekekké váltunk mi is!! Felejthetetlen kirándulás volt!!

Hasznos ez a vélemény? Igen

Árnyas Thermal Camping és Üdülőpark

2014. november 21-én tartottuk itt 30 éves gimnáziumi osztálytalálkozónkat. Többségünk püspökladányi születésű, de sokan elkerültek szülővárosunkból, szerte az ország mindende felébe. Ez az étterem csendes, nyugodt környezetben, nagyon szépen, ízlésesen van berendezve. A terítés, a tálalás kifogástalan, az ízek összehangban vannak egymással. Vacsorára 2 személyes kempingtálakat rendeltünk, melynek tartalma, minősége és finomsága mellett nem elhanyagolható a bőséges adag. Mindannyiunk nevében nyilatkozhatom, hogy kitűnően éreztük magunkat. A kiszolgálás első osztályú. Mindenkinek csak ajánlhatom ezt a csodás helyet.

Hasznos ez a vélemény? Igen

Remény Gyógyszertár

Sajnos, szinte mindennapos "vendége" vagyok a Remény Gyógyszertárnak. Évek óta ide járok a gyógyszereinkért, vagy a gyógyhatású egyéb készítményekért. A dolgozók családias hangulatban töltik itt a munkaidejüket. Kedvesek, segítőkészek. Ha valamilyen készítmény esetleg nincs a patikában, megrendelik és már másnap reggel mehetek is érte. Én mindig ide járok, nem is változtatnék ezen a szokásomon.

Hasznos ez a vélemény? Igen

0 Lista

Még több »

12 Fénykép

Még több »

7 Kedvenc hely

Még több »
Püspökladányi Gyógyfürdő
Petőfi Sándor utca 62, 4183 Kaba
Berekfürdői Termál- és Strandfürdő
Berek tér 11., 5309 Berekfürdő
Mezőkövesdi Zsóry Gyógy-és Strandfürdő
Napfürdő út 2, 3400 Mezőkövesd
Lokomotív Hotel
Olajfa utca 6., 3400 Mezőkövesd
Visegrádi Bobpálya
Nagyvillám kilátó 1., 2025 Visegrád
Árnyas Thermal Camping és Üdülőpark
Petőfi utca 62, 4150 Püspökladány