Keresd meg a legjobb szolgáltatót a közelben, vagy értékeld akinél voltál!

Péhl Annamária

Vélemények, értékelések (88)

Mood

Értékelés 2013. 07. 05. 17:33
Addig rágta a fülem a szolnoki barátnőm, hogy ide nekem aztán mindenképpen, mert ez lesz a mennyországom, úgyhogy azonnal menjek le hozzá Szolnokra, hogy végül beadtam a derekam, és mentem, pedig tőlem azért egy jó három óra oda, és három óra vissza út Szolnok, de a barátságért mindent, az egyik legjobbért meg pláne!
Leérkezve Szolnokra első utunk ide vezetett. Kiültünk, és rendeltünk egy-egy kávét, ami tényleg mennyei volt. Pesti árakhoz szokott pénztárcám pedig boldogan felsóhajtott, hogy nem kell ezer forintot itt hagynom egy minőségi kávéért.
Azt hiszem, többet fogok mostantól Szolnokra járni.
Változtatni valamin? Igazából nem tudom. Tetszett az egész úgy, ahogy van. Talán mondanám, hogy bővítsék a kínálatot, de kémeim szerint ezt maguktól is rendszeresen megteszik.
  • elismerés
  • SPAR

    Értékelés 2013. 07. 05. 17:45
    Öt percre van tőlem a Spar, úgyhogy ide jövök, hogy ha kell valami. Rendszerint csak gyorsan beszaladok egy-két dologért, és, ha szerencsém van, akkor sorba se kell állnom a pénztárnál.
    Sajnos ez azonban ritkán fordul elő. Inkább az a jellemző, hogy gyorsan átszaladok a bolton, és aztán percekig állhatok sorban.
    A másik problémám az, hogy sokszor napokig üres egy-egy polc. Természetesen ez az akciós termékekre jellemző, ami emlékeim szerint, nem szabályos.
    A Spar kártya viszont jó találmány, csak az a baj, hogy mostanában kevés termékért jár a pont.
    Hogy azért a jót is megemlítsem, megjegyzem, hogy az eladók, biztonsági őrök rendesek, nincs kosz és mocsok, és gyorsan be lehet dobálni a kosárba a termékeket.
  • elismerés
  • Penny Market

    Értékelés 2013. 07. 05. 17:57
    Megőrülők ettől a bolttól! Árulja el nekem valaki, hogy miért van szüksége bevásárlókocsira annak is, akinek egy kosár is bőven elég lenne? A legnagyobb probléma ezzel az, hogy a pénztáraknál olyan sor alakul ki, hogy az a sorok végén áll, úgyhogy, aki még vásárolna, az nem jut oda a polcokhoz.
    Az árcédulákról ne is beszéljünk! Logikusan a termék alatt vannak az árak, de nem itt, mert itt fölé írják, úgyhogy szépen össze lehet zavarodni.
    A termékek tekintetében nagyon sok minden nincs, úgyhogy, ha reggel valami elvetemült ötlettől vezérelve ide jövök, akkor biztos, hogy sétálhatok át a konkurenciához.
  • elismerés
  • Reál üzlet (Minerva 2006 Kft. Reál Élelmiszer Minerva)

    Értékelés 2013. 07. 05. 18:06
    Általános iskolás koromban még vasbolt volt ez az üzlet. Arról tudnék dicsérő szavakat írni, de a helyén nyílt Reálról már nem, pedig ismerős kezében van. Eleve az az ocsmány műanyag függöny, ami az ember arcába csap, amikor belép, gusztustalan, de ez csak a belépő a koszba és mocsokba. Akinek van esze, az nagyívben elkerüli ezt a boltot, ahol az árak nagyon durván elszaladtak. Nem is értem, hogy miért nem zárt még be, hiszen van Szigethalmon két olyan üzlet, ahol sokkal alacsonyabb áron lehet vásárolni, és a gyomra sem fordul fel a vásárlónak.
    Tényleg nagyon ritkán térek be ide, és akkor is maximum napilapért.
  • elismerés
  • Dunaparti Pizzéria

    Értékelés 2013. 07. 09. 18:03
    Elég korlátozottak a lehetőségek Szigethalmon, ha jó pizzát akarunk enni. Konkrétan le kell menni ehhez a dunapartra, ami szerencsémre bicajjal és autóval közel van, úgyhogy hamar lent lehetek a barátaimmal, vagy nővéremmel a pizzériánál, ahol eddig minden étel ízlett, amit rendeltem. Értem ez alatt a pizzát, a palacsintát és a rántott sajtot.
    Kávét is megéri kérni, mert az is nagyon finom.
    Egyedül annyi bajom van a hellyel, hogy a pincérek némelyike úgy néz az emberre, mintha azt kérdezné, hogy „Te meg minek jöttél ide?”
    Néha az is előfordul, hogy összekeverik a rendelést, de ez akkor van, amikor sok a vendég, és nem győzik a munkát a lányok.
    Összességében kellemes hely, ahol degeszre ehetjük magunkat, teljesen korrekt árért.
  • elismerés
  • Hegedüs Géza Városi Könyvtár

    Értékelés 2013. 07. 09. 18:12
    Legalább 12 éve rendszeresen, sokszor hetente, megyünk az egyik legjobb barátnőmmel a könyvtárba (aki mellesleg már csal, mert 15 könyvet vehet ki a két gyermeke miatt is, akik alig, hogy megszülettek, máris be lettek íratva :) )
    Ez a könyvtár nem csak egy intézmény, ahova beugrunk egy könyvért. A könyvtárban beszélgetünk a könyvtárosokkal, akik nagyon kedvesek, érdeklődnek, hogy hogy vagyunk, mi újság velünk, könyveket ajánlanak, felhívják a figyelmünket az újdonságokra.
    Sokszor, ha könyvesboltba megyek, akkor onnan hívom fel őket, hogy megvan-e az a könyv, amelyiket éppen most néztem ki, ugyanis gyakran előfordul, hogy nem kell megvennem 3-4 ezer forintért, hanem csak kiveszem a könyvtárból 2 hétre 1-200 forintért, és nyugodtan elolvasom.
    S ezt is tartom az egyik legjobb dolognak. A másik az, hogy nagyon sok rendezvény van.
    Mindenkinek csak ajánlani tudom, mert a beiratkozási díj nagyon alacsony, és cserébe rengeteg könyvet lehet kivenni, köztük a frissen megjelenteket is.
  • elismerés
  • Dr. Nagy Andrea fogorvos

    Értékelés 2013. 07. 10. 11:54
    Annyira friss az élményem, hogy még érzem az érzéstelenítőt a számban. :D Sajnálatos módon letört két darab a fogamból, úgyhogy muszáj volt szembenéznem a legnagyobb félelmemmel, a fogorvossal. Oké, két hónapig azért hallogattam, de ma muszáj volt elmennem, mert tesóm úgyis ment, és szólt, hogy, ha jó akarok, akkor menjek vele, mert a doktornő nagyon kedves, és nem fog fájni.
    Igaza volt tényleg nagyon aranyos volt, és gyorsan is végezett. Mivel csak gyógyszeres tömés került a fogamra, ezért másfél hónap múlva vissza kell mennem, s utána még kétszer, hogy két korábbi tömést is kicseréljen, de már nem félek visszamenni!
    Mindenkinek csak ajánlani tudom, ha baj van a fogatokkal, ha rettegtek a fogászattól, akkor meg pláne, mert biztosan nem fog fájni!
  • elismerés