Péhl Annamária

88 értékelés

Karády Katalin Múzeum Kávéház

Soha nem felejtem el azt a rettenetesen didergős napot, amikor órákig kellett kint állnom a II. kerületi téren, hogy pár kérdést feltegyek a járókelőknek. Már teljesen kétségbe voltam esve, hogy ennek sosem lesz vége, amikor sikeresen leszólítottam a Lövőház utca 16/B alatt található Karády Katalin Múzeum Kávéház vezetőjét, aki annyira kedves, és segítőkész volt, hogy rögtön feldobta a napomat. Miután a kötelező feladatot a válaszaival sikeresen megoldottam, beinvitált a kávézóba, hogy melegedjek meg és igyak egy kávét.
Ahogy beléptem a frissen felújított helyiségbe nem győztem ámulni, és bámulni, hogy milyen szép helyre vezetett az utam. A kávézóban ízlésesen helyezték el a vajszínű bőrüléseket, cseresznyefából készült asztalokat. A falakat a híres magyar színész és énekesnő képei, tárgyai díszítik megigézve a harmincas negyvenes évek világát. El sem hinné az ember, hogy még mindig Budapest nyüzsgő városában tartózkodik, mert ide betérve a nyugalom, béke veszi körül, amit a kedves személyzet is megalapoz. Éppen ezért fejbevágó újra kimenni az utcára.
A csodálatosan kialakított kávézóban elfogyasztott kávé egyenesen mennyei. Természetesen nem kötelező kávét fogyasztani! Az óriási borkínálatból, koktélokból, alkoholokból, süteményekből mindenki megtalálja a nekitetszőt.
S, hogy mindez a páratlan hely mennyibe kerül? Meglepően egyáltalán nem drága. Budapesti viszonylatban még meg is lepő a 400 forintos kávé, illetve az ugyanennyibe kerülő sütemény.

Hasznos ez a vélemény? Igen

Európa Kávéház és Cukrászda

Budapest V. kerületi kávézó és cukrászdáját akár a törzshelyemnek is nevezhetem, hiszen olyan sokat járok oda a barátaimmal annak ellenére, hogy egyáltalán nem olcsó hely. Egy tortaszelet ára több mint 500 Ft, de ezt a pénzt meg is éri, mert a sütemények isteni finomak, ahogy a kávék is. Leszámítva a jegeskávét, mert annak az elkészítése sajnos nem tartozik az erősségük közzé.
A csupa fiatal hölgyből álló személyzet ott tartózkodásunk ideje alatt végig a rendelkezésünkre áll, és udvariasan viselkednek.
A kávézó két részből tevődik össze. Az első csak cukrászda, ahol nagy választék sütemény, és fagylalt vár minket. Ennek az elrendezése nem a legjobb, mert csak pár asztalhoz léphetünk, ahol gyorsan elfogyaszthatjuk az édességet. A mellette lévő nagyobb rész az igazán komoly hely, ahova az ember már-már szégyell utcai ruhába belépni. A berendezés nagyon szép, de azért az asztalok lehetnének szellősebben, hogy az emberek nyugodtabban tudjanak beszélgetni. Sajnos délután, este annyira tele van a körúton található kávézó, hogy asztalt találni szinte lehetetlenség. Ezért, aki egy csendes helyre vágyik, inkább válasszon egy másik helyet, ide pedig délelőtt térjen be, mert kipróbálni mindenképpen érdemes!

Hasznos ez a vélemény? Igen

Nagyi Palacsintázója

Rengetegszer megyek el a Nagyi Palacsintázója mellett a Széna és a Batthyány tereken. Gyakran be is térek, mert bizony számomra itt adják a város legfinomabb desszertjét, ami oly annyira laktató, hogy ha reggel nyolckor eszik egyet az ember, még délután sem lesz éhes!
Az ízlelőbimbók mennyországa nem is kerül sokba, csupán 160-220 forintban „fáj” egy darab. Ez pedig budapesti viszonylatban igencsak olcsónak számít. Igaz, ami igaz, hogy az árért csak a finom palacsintát kapjuk, a kényelmet már nem. Az egyszerű fabútorokkal berendezett palacsintázóról mindig egy hangulatos, fából épült, vendéglő jut az eszembe, ami örök hótakaróval borított hegyvidéken várja az átfagyott vendégeket. A baj csak az, hogy sajnos nagyon kevés az asztal ahhoz képest, hogy mennyien szeretnének itt enni, ezért a nap 24 órájában nyitva tartó helyre csak korán, vagy későn érdemes menni. Ebéd és vacsoraidőben lehetetlen helyet találni. De ez legyen a legnagyobb probléma!
Ha valaki olcsón akar nagyon laktató édességet, akkor biztosan a Nagyi az ő helye! Csak ajánlani tudom.

Hasznos ez a vélemény? Igen

Hisztéria Kávézó

Mit tesz két barátnő, ha az egyik nem tud választani két kiszemelt férfi között? Keresnek egy doboz fagyit, és azt falatozva számba veszik az adott két fiú erényeit és hátrányait.
Mi a barátnőmmel a Westend egyik cukrászdáját választottuk. Igaz, ami igaz nem a legjobb hely egy bensőséges beszélgetéshez, hiszen a plaza egyik folyosója közepére helyezték ki a fonott székeket. Természetesebb beljebb is le lehet ülni, de ott nagyon egymás hegyén-hátán vannak az asztalok.
Ahogy terveztük, mind a ketten fagyikelyhet rendeltünk, aminek az ára teljesen korrekt kategóriában mozgott. Mivel ma már egy gombóc fagyi 200 forintba kerül, ezért egy ezer forint körüli fagylaltkehely teljesen reális, s meg is érte a pénzét.
A Virgin mojito nevű édesség az azonos nevű koktélt akarta utánozni, ami nagyon jól is sikerült, mert hasonlóan finom íze volt. S ha már koktéloknál tartunk! Ha valaki arra vágyik, akkor azt is megkaphatja ugyanitt, ahogy néhány finom süteményt, illetve kávét is.
A történet csattanója pedig az, hogy a beszélgetés, és a fagyi is rádöbbentett, hogy jobb lesz egy harmadik fiút keresnem.

Hasznos ez a vélemény? Igen

Teaház a Vörös Oroszlánhoz

Nem vagyok egy nagy tearajongó. Ha csak tehetem, akkor kávézok. Nálam a tea egyet jelent a lebetegedéssel. Mégis, amikor vidékről jött fel látogatóba az egyik ismerősöm ő, és egy másik közös barátnőnk meggyőzött, hogy változtassunk a már unalmassá vált törzshelyeinken, és fedezzünk fel valami újat. Így esett a választás a Vörös Oroszlánra. Bevallom, hogy még életemben nem hallottam a Jókai téri teaházról, ezért kíváncsian vártam. Úgyis hűvös nap volt, és ketten egy ellenében alulmaradtam. Utólag be kell látnom, hogy nagyon jól választották ki a helyet a lányok.
A barátságos, kellemes hangulatot árasztó teázóban nem csak rendes asztalhoz lehetett ülni, hanem babzsákokra is helyet lehet foglalni.
Miután nagy nehezen kiválasztottuk a bőséges kínálatból a teákat, nem csak egy bögrét kaptunk, hanem egy csinos kis kanna teát, amit nyugodtan elfogyaszthatunk a bensőséges világítással, füstölők kellemes nyugtató illatával körül ölelve. Be kell vallanom, hogy még életemben nem ittam olyan finom teát, mint akkor ott.
Igaz a felszolgáló nem állt a helyzet magaslatán, de ezt nem lehet neki felróni, hiszen csak a második napját töltötte ott.

Hasznos ez a vélemény? Igen

Bijou Brigitte

Szinte minden plázában megtalálható a Bijou Brigitte, aminek a nevéből is látszik, hogy itt bizony nem arany és ezüst ékszereket lehet kapni. Ma már egyáltalán nem meglepő, hogy a fiatalok itt vesznek egy-egy ékszert. Én akkor fedeztem fel, amikor egyik csoporttársammal dobókocka alakú medált mentünk vadászni két előadás között. Amíg ő válogatott a kisebb nagyobb, kismillió színű darabok között, én felmérhettem a terepet.
A boltra a rendezettség a legjobb szó. Nincsenek egymásra dobálva az ékszerek, hanem külön elkülönítik a fülbevalókat, nyakláncokat, gyűrűket, karkötőket, ráadásul még színek szerint is külön polcon vannak.
Az ezer-háromezer forint között mozgó bizsuk között található nem egy szolid darab, de akad elvont is, mint például a revolver alakú fülbevaló.
Időtállóságát tekintve egy-két évig lehet hordani őket, de azután elkezdenek kopni. A pénzét mindenképpen megéri.
Ékszereken kívül hajcsatokat, kalapokat, és még öveket is vásárolhatunk az üzletekben, amelyek szintén hosszú ideig bírják a gyűrődést.

Hasznos ez a vélemény? Igen

Claire's

Erről az üzletről, ami először eszembe jutott az az volt, hogy a fiatal kamaszokat célozta meg célcsoportnak. A vidám lila színben pompázó üzletek zsúfolásig meg vannak tömve ékszerekkel, smink cuccokkal, ilyen-olyan kiegészítőkkel. Igazi zsibvásár, kedves eladókkal, akik azonnal a rendelkezésünkre állnak, ahogy betesszük a lábunkat. Engem személy szerint ez az, ami zavar. Nem szeretem azt, amikor be sem lépek egy boltba, és máris ott áll előttem egy eladó, hogy mit szeretnék. Ami még ugyancsak nem tetszik a Claire's-ben, az a szűk tér. Képtelenség rendesen elférni, így a nézelődés is hamar dühös kivonulásba csap át. A termékek nagyon hasonlítanak a többi bizsubolt felhozatalára, és árban is ugyanott vannak.
A különbséget én az időtállóságban fedeztem fel, ugyanis az itt vett kedvenc fülbevalóm már két éve megvan, és még egy kicsit sem kopott meg, úgyhogy zsúfoltság ide vagy oda, érdemes körbenézni, mert nagyon jó dolgokat lehet vásárolni.

Hasznos ez a vélemény? Igen

Alexandra Könyvesház

Az Alexandra Könyvesházba betérve először olyan érzésem támadt, mintha könyvtárba csöppentem volna. Azaz: Csendet kérünk! S, hogy miért éreztem így magam? Azért, mert azt láttam, hogy az eladók is próbálnak minél halkabban mozogni, beszélni. A háromszintes épületben egyből megcsapja az ember orrát a könyvek finom illata. Itt nyugodtan el lehet nézelődni akár órákig, mert senki sem fog megzavarni, vagy félrelökni, ugyanis a könyvek szellősen vannak elhelyezve, úgyhogy még egy méretes táskával is könnyű mozogni. Ha pedig nem találjuk a keresett művet, nyugodtan kérhetünk segítséget, mert az eladók azonnal a segítségünkre sietnek, és ha kell a raktárból hozzák elő a még ki sem csomagolt árút minden zokszó nélkül.
Ha meguntuk a téma szerint szétválogatott könyvek közötti válogatást, üljünk le egy kávéra a középső szinten található kávézóban!
A nagy előnye még az a barátságos hangulatot árasztó boltnak, hogy könyveken kívül CD-ket, vagy albumokat is vásárolhatunk.

Hasznos ez a vélemény? Igen

Játéksziget Árkád

Itt aztán kedvére válogathat játékot bármelyik gyermek, de felnőtt is akár egész nap! Igaz, ami igaz borsos ára van a termékeknek. Egy kis méretű plüss állat is több ezer forintot kóstál, de az biztos, hogy az anyaga olyan pihe-puha, amilyet nem sok helyen találni. Az itt vásárolt kabala tigrisem már több éves, de még mindig jó az anyaga, és ki sem fakult.
Természetesen más típusú játékot is lehet itt találni. Barbie babákat, legót, rengeteg modellt, puzzlet, könyveket, DVD-ket és társasjátékot is.
Ha valamelyik ismerősöm gyermekének szeretnék ajándékot vásárolni, biztos, hogy először itt nézek körbe és nagy valószínűséggel máshol nem is kell.
A magas árak mellett még a pénztáraknál kígyózó hosszú sorok okoznak problémát, ugyanis a három kassza édeskevés ahhoz a tömeghez, ami itt szokott lenni.

Hasznos ez a vélemény? Igen

C&A

Az államvizsgámra kerestem olyan kosztümöt, amiért nem kell több tízezer forintot kifizetnem, de mégis minőségi árú. Ekkor találtam rá a C&A-ra, ami azóta a kedvenc boltom lett, és ha valamit venni akarok, akkor először biztos, hogy ide térek be. Itt mindig találok legalább egy olyan ruhát, vagy kiegészítőt, amire azt mondom: Ezt direkt nekem készítették!
Szeretem ezt a boltot, mert nincsenek elszabva a termékek, és sok évig bírják a gyűrődést. Igaz, ami igaz nehéz kiigazodni, hogy hol ér véget a női részleg, és hol kezdődik a gyerek. A próbafülkéknél gyakran sorba kell állni, ami után beállhatunk a pénztárakhoz ugyancsak várakozni.
Az árban középkategóriás üzletet mindenkinek csak ajánlani tudom, legyen az gyerek, felnőtt, vagy idős.

Hasznos ez a vélemény? Igen

0 Lista

Még több »

0 Fénykép

Még több »
Még nincs fénykép

0 Kedvenc hely

Még több »
Még nincsen kedvenc hely