Bodnárné Piros Ágota

Bodnárné Piros Ágota

1 értékelés

Egri Termálfürdő

Kisgyerekesek!
Hát ez valami fantasztikus. Augusztus végén jártunk ott 4 gyermekkel. Régi vágyam volt ide eljutni. Sikerült, és nem is csalódtam. Az időjárás nem a legszuperebb volt, de még ennek ellenére is nagyon jól éreztük magunkat. Csodálatos a parkja, az átláthatósága, a padok, az ülőalkalmatosságok a medencék mellett. Fantasztikus mindkét gyerekmendence, a váras a a nagyobbaknak, a bébi a kisebbeknek. Velünk volt a 14 éves fiam, és a 16 éves lányom. Féltem, hogy ők unatkozni fognak, de nem így lett. Számukra ott volt a csúszda park, és a kicsik együtt csúszhattak a nagyokkal. Éppen víz alatti vb.volt, aminek mi is részesei lehettünk a nagy kivetítőn keresztül. Az öltözője is kultúrált. Tetszett az is, hogy testi épségünket minden medence mellett úszómesterek vigyázták. A gyerekmedence mellett található játszótér szintén dícséretes, szép, mondern, nagy ,tiszta, árnyékos, mit mondhatnék még. Jó hogy ilyen sok medencéje van, jó az összeköttetés a kinti meleg medencék és a benti medencék között. Már indulni akartunk, de gondoltuk még egyet mártózunk a benti meleg medencében. A gyerekek örömére tettük ezt, mert a benti medendcék díszvilágítással is el vannak látva. Mindezeket megtapasztalva, jó hírként mondhatom, hogy a belépők ára is kedvező. Manapság a csúszdaparkok a menők, jó drágán, jó drága kiszolgáló egységekkel körülvéve. Itt a kiszolgáló egységek (büfék)árai "tűrhetőek" voltak, azonban sajnos az általunk fogyasztott ételek minősége nem volt valami túl jó. Ilyen szempontból azt is hiányoltam, hogy a büfék a fürdő nyitvatartásához képest nagyon hamar bezártak. Ez utóbbit kivéve azt gondolom, hogy érdemes itt eltölteni egy szép nyári napot. Végszóként említést érdemel még a fürdőt körülvevő környezet. A komplexumot körülvevő park is csodálatos, rendezett, tiszta, hangulatos, a másik oldalán található kis park is nagyon szép, ami előtt még ingyen parkolót is találtunk. Ja, és előtte már egy hete fájt a forgóm, ami a fürdőzés után elmúlt.

Hasznos ez a vélemény? Igen

0 Lista

Még több »

0 Fénykép

Még több »
Még nincs fénykép

0 Kedvenc hely

Még több »
Még nincsen kedvenc hely