Keresd meg a legjobb szolgáltatót a közelben, vagy értékeld akinél voltál!

fabiane

fabiane

3 lista

  • Gyerekkönyvesboltok

    (3 szolgáltató)

    Ahova nemcsak könyvért járunk...

    1. Két Egér Könyvesbolt
      Két Egér Könyvesbolt

      A Két Egér az egyik kedvenc gyerekkönyvesboltunk. Apró, de barátságos hely, ahol tanácsot kérhetünk a választáshoz, vagy csak megoszthatjuk véleményünket - Mészáros Jánossal, a Kiadó vezetőjével is személyesen lehet találkozni. Sokszor jártunk már náluk a hétvégi programjaikon: irodalomhoz kapcsolódó kézműves foglalkozásokon szorgoskodhattunk a galérián, ahol gyakran rendeznek kiállítást könyvillusztrációkból is. A magyartanároknak is rendeznek előadásokat, beszélgetéseket, és ők karolták fel a múzeumpedagógia ügyét is. Nyáron múzeumi táborokat tartanak. A nívós könyvválaszték mellett ötletes játékokat, egyedi ajándéktárgyakat is tartanak.

    2. Pozsonyi Pagony
      Pozsonyi Pagony

      Az azonos nevű gyerekkönyvkiadó által alapított Pagony volt az első kizárólag gyerekeknek szánt könyvesbolt Budapesten, s habár azóta több hasonló profilú is nyílt (Anno, Két Egér), megőrizte vezető pozícióját. Mivel nekünk útba esik a Szent István park felé menet, nem múlik el úgy nap, hogy legalább a kirakatán keresztül meg ne csodálnánk a gyerekeket lenyűgöző választékot. (Nyáron újították fel gyönyörűen a helyet, azóta lehet belátni az ablakon.) Persze a magas színvonalú játékok a legvonzóbbak, de a lányomnak és a fiamnak már természetes, hogy az olvasás is élményszerzéssel jár. Sokszor kérik, hogy míg ők a játszósarokban tevékenykednek, olvassak föl nekik az újonnan megjelent könyvekből – és ezt senki sem nézi rossz szemmel. Az új kedvenceket meg is vásároljuk, mégpedig törzsvásárlói kedvezménnyel. A Pagonyban természetesen gyerekprogramok is vannak, régen még tornás foglalkozásokat is tartottak a polcok között, jelenleg kézműveskedésen, diavetítésen és ölbéli foglalkozásokon lehet részt venni, télen pedig a Mikulás is ellátogat ide. Kedvenceink a könyvbemutatók – a Pagony gondozásában megjelent Hintarabló kapcsán Both Gabi íróval orrot avattunk, a közeli iskola szobrának pótolták eme hiányzó testrészét. A Pagony Újlipócia szerves része, a Pozsonyi Pikniken egész napos programmal várják a munkatársak az érdeklődőket.

    3. Anno Mesebolt
      Anno Mesebolt

      Ilyen hely nemcsak a mesében van

      „Ilyen hely csak a mesében van. Aki nem hiszi, járjon utána!” – szólít meg a bolt köszöntője a weblapon. A valóságban is hasonló mesés fogadtatásban részesülünk. Már a bolt portálja is játékra, olvasásra csábítja a betérőt - még a böngészésben sem kell jártasnak lennünk, hogy odataláljunk. (A bolt házigazdája a gyerekek körében méltán népszerű Böngésző sorozatot is megjelentető Naphegy Kiadó.)
      Jó a szavak közt megpihenni itt, ahová velünk jön a Horváth kert és a Tabán varázslata, de kinnt marad az autóbűz, az idegeskedésbe fulladt felnőttvilág. Akár egy családi meseolvasásra is be lehet ülni, de a gyerekek maguktól is elvarázsolódnak a játszósarokban, míg szüleik a könyvekből merítenek nyugodtságot a hazaúthoz.
      A Mesebolt titka nemcsak az otthonos gyerekszobák esszenciáját árasztó faburkolatú, kedves dizájnú helyiségben rejlik, amelyben kirakott készségfejlesztő játékok és a meghitt könyvtárhangulat várja a családokat, de a foglalkozásokat vezetők és a mindig készséges alkalmazottak mosolygós hozzáállásban is.
      Ha már Titeket is megérintett ez a varázs, akkor biztos vagyok benne, hogy a programokra is el fogtok jönni. Jelenleg sakkovi, kerekítő, zenezug és kézműves foglalkozást tartanak rendszeresen, amelyekre kedvezményes bérletet is lehet váltani. Ha követitek a bolt honlapjának (www.annokonyv.hu) híreit, akkor a többi eseményről is értesülni fogtok. Én most az Elek apó tiszteletére rendezett mesedélutánra indulok a gyerekeimmel, amelyen ELTE TOFK-os hallgatók fognak várni minket - égető szükség van a tanárokra, tanítókra, akik életben tartják a mesemondás hagyományát. (Tudtátok, hogy Boldizsár Ildikó vezetésével elindult hazánkban a meseterápiás gyógyítás?)
      A bolt a kisgyermekkorból kinőtteket is várja, nekik az élő irodalom élményét kínálja. Gyakran látogatnak el ide gyerekkönyv alkotók (írók és illusztrátorok). A nyáron mesetábort is tartottak, ahol a résztvevők közös mesét készítettek, amelyből mindenkinek készült egy-egy emlékkönyv.
      S ha már ittjár az ember, akkor a könyvek is előtérbe kerülnek. Helyben ajánlanak olvasnivalót, a portékába bele is lehet lapozni, s nem utolsósorban az itt vásárló úgy érezheti, hogy nem csupán a könyvvel lett gazdagabb, de egy élménnyel is. (A törzsvásárlók még kedvezményben is részesülnek…) De akinek messze esik ez a hely, az sem marad mese nélkül. Az interneten keresztül (www.annokonyv.hu/webaruhaz) is részesei lehetünk enneka szellemiségnek, hisz feliratkozhatunk arra a hírlevélre, amelyben tanácsokat, ötleteket kapunk a választáshoz, és játékot is rendelhetünk. A könyvkiadó égisze alatt indult a www.meseutca.hu is, amely a gyerekirodalomban való tájékozódást segíti a kritikák, beszámolók és interjúk segítségével. Fruzsina lányom volt az egyik nyertese a magazin ajánlóíró pályázatának, aminek nyereményeként bármilyen könyvet választhatott a webáruház kínálatából, amit természetesen az Anno Meseboltban vett át.
      Megint a kedvenc könyvesboltunknál járunk, amiről csak most tudtam meg az alapítók leírását olvasva, hogy már száz évvel ezelőtt is könyvesbolt és papírkereskedés állt a helyén. Stark Ferenc még a krisztinavárosiak ük-generációját szolgálta ki itt anno, és ez az „anno” adta az ötletet a bolt nevéhez.
      Úgy gondolom, hogy a gyerekek nemcsak anno játszottak kreatívan bábszínházzal, babaházzal és építőjátékokkal, hanem még ma is népszerűek ezek a körükben, s a játék mellett a mese sem idegen tőlük. Az Anno és a hasonló profilú, kiadók üzemeltette boltok (Pozsonyi Pagony, Kétegér) nagyban hozzásegítik őket ahhoz, hogy újra olvasó nemzedékről beszélhessünk.
      Mert jó a szavak között megpihenni. Otthonosan érezzük magunkat itt – gyerekek, felnőttek közösen – kicsit át is költöztünk ide. Lányom már a születésnapját is itt szeretné megtartani legközelebb!

  • Élő múzeumok

    (10 szolgáltató)

    Ahol nem unatkoztunk...

    1. Szépművészeti Múzeum
      Szépművészeti Múzeum

      A Szépművészeti Múzeum fogalommá vált a művészetkedvelők körében. Itt található Közép-Európa leggazdagabb egyiptomi gyűjteménye, amelynek kiállítása most decemberben nyílik újra a Múmiák-project lezárása után. A múzeum állandó tárlatának festményei közül El Greco, Monet és Manet alkotásai a kedvenceim, a gyermekeimet a Holland Gyűjtemény hajóábrázolásai nyűgözik le. Gyakran járunk ide a családdal múzeumpedagógiai foglalkozásokra, férjemmel pedig a Múzeum+ rendezvényeire. A legtöbben azonban a nagyszabású időszaki kiállítások alkalmával látogatnak el a Szépműbe, télen is kígyózó sorok várhatók a Cezanne megnyitása után.

    2. Magyar Nemzeti Múzeum
      Magyar Nemzeti Múzeum

      Szeretnél királylány vagy királyfi lenni, esetleg csak elvegyülni az udvari forgatagban? Terveztél már címert, jól forgatod a kardot, ismered a nemesi illemszabályokat? Ha szeretnél időutazást tenni egy másik korba, akkor a hétvégi családi programokat pont neked találták ki. A legközelebbi ilyen alkalmon a lovagok világába röpítenek. A gyermekeim nagy rajongói ennek a sorozatnak, de amúgy is szívesen látogatjuk a tárlatokat – a páncélöltözetek és a múltat idéző tárgyak megunhatatlanok, új és újabb felfedezésre csábítanak. A múzeum remek kiegészítője a kötelező tananyagnak, segít felkelteni és fenntartani a gyerekekben a történelem iránti érdeklődést.

    3. Magyar Fotográfusok Háza - Mai Manó Ház
      Magyar Fotográfusok Háza - Mai Manó Ház

      A háznak már a neve is tündéri világot idéz – Mai Manó, az építtetője, udvari fényképész és híres gyermekfotós volt az 1800-as évek végén. A Magyar Fotográfusok Háza 1999-ben nyílt meg az épületben, amelyben néhány éve már galéria működött. A hely kortárs és életműveket bemutató fotókiállításoknak ad helyet, amelyeket érdekes tárlatvezetések kísérnek (ezekre az interneten lehet bejelentkezni a nagy érdeklődés miatt). Könyveket is megjelentetnek mind fotó-, mind filmtörténeti témákban. A Múzeumok Éjszakáján fotótechnikai érdekességekkel lehetett itt megismerkedni. Blogjuk is kihagyhatatlan számomra, aki nagy rajongója vagyok ennek a helynek.

    4. Néprajzi Múzeum
      Néprajzi Múzeum

      Gondoltátok volna, hogy olyan sokan kíváncsiak egy itt tartott előadássorozatra, hogy pótidőpontokat kell meghírdetni? „Az ősi maja társadalom és a világvége” tematikájú programot Gyarmati János muzeológus tartja a „Lásson, értsen: a múzeumban és a helyszínen” sorozat keretében, amelynek célja a Európán kívüli gazdag gyűjteményi anyag bemutatása. Boglár Lajosnak, aki az ELTE antropológia szakját is megalapozta, Amazóniában gyűjtött indián tradicionális tárgyai is most kerültek kiállításra. Rendszerint ezen a helyen mutatják be aWorld Press Photo verseny képeit. S úgy gondolom, hogy a magyar népi kultúra állandó kiállítása sem kizárólag a külföldieknek szól. Mi többször ellátogattunk ide, kedvenceink a hangszereket bemutató interaktív programok.

    5. Ernst Múzeum
      Ernst Múzeum

      Az Ernst Múzeumot idén 100 éve alapította Ernst Lajos mecénás- műgyűjtő az éppen felépült szecessziós épületben, és ez adott alkalmat arra, hogy a Budapest100 részeként tavasszal múzeumpedagógiai foglalkozáson ismerkedhessünk meg a történetével – ekkor csodálkoztam rá először a rejtett szépségeire, például a Rippl-Rónai tervezte üvegablakra is. Az évforduló kapcsán szeptemberben utcabált tartottak, amelyen megint nagyon jól éreztük magunkat, miközben az összművészeti esemény aktív résztvevőivé váltunk. Ekkor már a kiállításokra is kíváncsivá váltunk – Aj Vej-vej kínai kortárs képzőművész a nyolcvanas években úgy fotózta vég New York utcáit, mint ahogy mi a környezőket. Most már biztos, hogy többször is eljövünk ide...

    6. Petőfi Irodalmi Múzeum
      Petőfi Irodalmi Múzeum

      A csilláros, stukkós Károlyi palotában helyet kapott Petőfi Irodalmi Múzeum élő hely, habár a múzeum szóval még sokan poros relikviák kiállítását társítják.
      A PIM leginkább a rendezvényei miatt élő hely számunkra. Jártunk itt gyermekirodalmi fesztiválon, író-olvasó találkozókon, felolvasásokon, vitaesteken és koncerteken is. Ezeknek az eseményeknek az összekötője a mai irodalom élő szövete volt, hisz vannak még betűvetők és olvasók is szép számmal. A PIM programjainak erőssége az irodalom újabb és újabb szempontokból való megközelítése, az élményadáson keresztül az iránta való érdeklődés fenntartása. Jó látni, ahogy a gyerekközönséget is meg tudják fogni – nem csoda, hogy Múzeumpedagógiai Nívódíjjal jutalmazták munkájukat. A PIM az egyik fenntartója a Budán most megnyílt Mesemúzeum és Meseműhelynek is.
      A PIM múzeum is, amelynek nemcsak a megörökölt relikviákat kezeli, de befogad teljes életmű hagyatékokat is, és azokat évfordulókhoz kapcsolódó kiállításokba rendezi. A Petőfi állandó kiállításon túl most Örkényre és Ottlikra emlékeznek. Utóbbi Hajnali háztetők című művéből okostelefon-alkalmazás is készült a közreműködésükkel, az interaktív szöveg-, kép- és hangfájlok segítségével bejárhatjuk Budapest regényhez kapcsolódó helyszíneit.

    7. Kegyeleti Múzeum
      Kegyeleti Múzeum

      Nem hiszem, hogy ez a múzeum sokaknak célpont lenne, de ha már végigcsodáltuk a Fiumei úti sírkert páratlan történelmi és irodalmi emlékhelyeit, nézzünk be ide is. Várakozáson felüli érdekességekkel találkozhatunk! Megismerkedhetünk benne a magyar gyásznépviseletekkel, a különböző történelmi korok temetési szokásaival, a gyászhuszárok egyenruháival, a temetési kocsikkal és felszerelésükkel, a különböző koporsó- és urnafajtákkal. Számomra a legérdekesebb az a koporsó volt, amelyhez kis föld feletti csengő tartozott, hogy az esetleg feléledő jelezhessen az arra sétálóknak. Markáns a nagy történelmi temetések bemutatása is. A munkatárs pedig hozzáértően kalauzolt minket. A Fiumei úti sírkert és a Kegyeleti Múzeum kiváló szemléltetőhely diákoknak, de mindenkinek ajánlom, aki szeretne elgondolkozni egy kicsit a múlton, családén és nemzetén is.

    8. Földalatti Vasúti Múzeum
      Földalatti Vasúti Múzeum

      Budapest egyik legviccesebb múzeuma. A földalatti közlekedés technikatörténete iránt érdeklődők mellett azoknak is melegen ajánljuk, akik megunták a metrók rohanó világát – ezek a kiállított kocsik sohasem távoznak pont a megérkezésünkkor. A kiállítás helyszíne egy lezárt pályaszakasz, a múzeum bejárata a Deák téri aluljáróból nyílik. A belépti díj megegyezik egy villamosjegy árával Mi a Múzeumok Éjszakáján látogattuk meg a „Gizella téri” állomást. A gyerekek ámulva néztek farkasszemet a földalatti panoptikumlakóival, nekünk pedig az a tábla tetszett, amely megörökíti, hogy Ferenc József, aki a milleniumi ünnepségek alkalmával próbálta ki a járatot, „legkegyelmesebben megengedte”, hogy a Földalatti Villamos Vasút Rt. felvegye a nevét.

    9. Kogart Ház
      Kogart Ház

      A KOGART Galéria elsődlegesen Kovács Gábor több mint 2500 darabot számláló, főként a kortárs művészetet reprezentáló gyűjteményének bemutatására jött létre, de rendszeresen rendeznek festők életművéből is kiállításokat, emlékezetes volt például az idei Tihanyi Lajos válogatásuk. Az 1800-as évek végén épült Andrássy palota méltó helyszín a tárlatokhoz. A Szépművészeti Önkéntes Program mintájára itt is összeállt egy csapat, akik minden szerdán és szombaton ingyenes vezetést tartanak. A Múzeumok Éjszakáján sokrétű képzőművészeti foglalkozáson vehettünk részt a szervezésükben, ezt jövőre is meglátogatjuk.

    10. Várfok Galéria
      Várfok Galéria

      A Várfok Galéria nekem egyértelműen Böröcz András ceruzaszobraihoz kapcsolódik, mert az ő kiállításukon ismertem meg kedvenc alkotóm munkásságát. A karcsú, ceruzából életre kelt gondolatszobrok az egész világon elismertek, nekem mégis elég volt ebbe - az akkor még piciny galériába - ellátogatnom értük. Mára 300 négyzetméteressé növelték a bemutatóteret, de a kiállító kortárs művészek köre, a felvállalt értékrend azonos maradt. Az arculatot a tulajdonos Szalóky Károly szabja. Én azt szeretem ebben a galériában, hogy hiába tudom nagyjából, hogy mire számíthatok a témaválasztása kapcsán, mindig új meglepetésekkel szolgál számomra.

  • ART mozik

    (5 szolgáltató)

    Ahol megéri nézni...

    1. Cirko-Gejzír mozi
      Cirko-Gejzír mozi

      A kedvenc „kultiplex”-em – szlogenjük szerint Európa legkisebb mozija, habár két (pici) teremmel is rendelkezik. Bútorzata alapján rommozinak is nevezhetnénk. Előző helyéről, a Lőrinc pap térről (a pesti Bermuda-háromszög egyik sarkáról), 1998-ban költözött át ide – szellemiségét, fílingjét megtartva. A létrehozó és üzemeltető Másképp Alapítvány egyben az egyik legradikálisabb filmforgalmazó, több északi, iráni és mexikói filmkülönlegesség terjesztése is hozzájuk fűződik, ezeket legelőször itt tekinthetjük meg. Kisebbségi programokat, filmfesztiválokat is tartanak. Már vidéken is terjeszkednek – a pécsi Apolló mozi is hozzájuk tartozik. Számomra a legélőbb filmes hely Budapesten.

    2. Toldi Mozi
      Toldi Mozi

      Múltidéző modernitás

      A Toldi moziban a.Milos Forman cseh-amerikai filmrendező 80. születésnapját megünneplő Filmkarneválon éreztem magam legjobban. A nyitóesemény tűzoltóbálján Pomázról érkezett tűzoltózenekar fogadott minket, akik nem csak zenéjükben idézték a hangulatot, de mintha még viselkedésük is hajazott volna a filmbeli csapat viselkedésére – parancsra hagyták el a mozi előterét. Természetesen a Staropramen sör sem hiányozhatott, frissen habzott a pohárból a padlóra. A TÁP Színház színészei a büfé fölötti üzemvezetői irodából kihajolva olvasták fel a rendező könyvéből a vonatkozó fejezetet. A „Tűz van, babám!” vetítése alatt valaki annyira elrévedt a múltidézésen, hogy egyenesen rágyújtott – persze csak elektromos cigarettára, de azért nagy felzúdulást keltett. A bulin disznósajt volt a kísérő, talán azon a bizonyos ellopott kelléken osztoztunk barátiasan, hogy azután beinduljon az össznépi harácsolás – szabadon lehetett eltulajdonítani a sötétben az asztalra kitett tárgyakból. Én későn eszméltem, és épp ezért lett enyém a legértékesebb tombolamaradék, az életműdíjnek szánt díszbaltát idéző „Balta” című cseh mű. Záráskor sem sértődött meg senki, amikor alólam került elő a nagykövetség egyik munkatársának kabátja.
      A Toldi mozinak jól áll a múltidézés. Maradt benne a régi mozizás bájából, pedig ezt az épületet is felújították. 2008-ban nyerte el mai formáját, amikoris a Budapest Film vette vissza az irányítását. A legmodernebb e-cinema digitális vetítési rendszerrel szerelték fel, de természetesen a 35 mm-es gépet is meghagyták. Két terme 200+60 főt képes befogadni. A Dolby hangrendszer sem hagy maga mögött kívánnivalót.
      De mi az, ami a Toldi mozi hírnevét megalapozta – hiszen Teszler Tamás még szakdolgozatot is írt róla a Pázmány kommunikáció szakán? Ugyan már 1937-ben megnyitotta kapuit, de mi nem innen emlékszünk rá. A 90-es években a Balázs Béla Stúdió (BBS) üzemeltette, amely egy kísérleti filmműhely volt. Már a filmről való beszéd is sok embert vonzott ide a vetítéseken túl. Azután ők a Pesti Estnek adták át a mozit, ami regnálásuk alatt a biciklisfutárok törzshelyévé vált. A Toldi mozihoz kapcsolható a Titanic Filmfesztivál. Esti szórakozóhelyként is híres volt. Most a Budapest Film költözött fölé, és sokáig itt szállásolták el a filmklik.hu-t, ami a cég filmletöltő bázisának szántak.
      A Toldi megmaradt a fesztiválok, filmnapok és filmes találkozások helyévé. Nem sokkal ezelőtt vetítették itt Herkó Attila budapesti Depeche Mode koncertjét felelevenítő „Strange Hour in Budapest” című filmjét, amelyen az együttes tagja, Allan Wilder is megjelent. A Dazoo.com magyar alapítású rövidfilmes gyüjtőszájt is tartott itt bemutatót. A Kiskakas Animációs Filmnapokon a rajzfilmkedvelőket várják. A Finn Filmnapok már másodszor kerül megrendezése, de Chile filmes alkotói is a gépházba költöztek egy rövid időre. Rendeztek itt már designvásárt, és visszatérve a filmhez, a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak is volt itt vizsgavetítése. A mozi a Magyar Filmszemle egyik hagyományos rendezvényhelyszíne. Programjairól a www.toldimozi.hu oldalon tudtok tájékozódni.
      A Toldi, habár hallgatott a modernizáció és a „rövidülő szoknyák” szavára, kiváló emlékidéző hely. A pénztárosfülke kicsiny ablakához ma is le kell hajolni, hogy a mögötte ülő megértse a szavunk. …és abban is maradt a régi, hogy előterébe nem csak betérünk, mint a metrómegállóba, hanem hosszas beszélgetésekbe bonyolódunk ott a kényelmes fotelekbe süppedve. A büfé ugyan már elvesztette központi helyét, oldalra került, de azért még minket szolgál. A mozi Bajcsy-Zsilinszky útra néző panorámaablakjai előtt elhelyezett padok is mindig foglaltak.

    3. Örökmozgó Filmmúzeum
      Örökmozgó Filmmúzeum

      Az Örökmozgó mozi a Magyar Nemzeti Filmarchívum, leánykori nevén Magyar Filmintézet mozija. Főleg filmklasszikusok szerepelnek a repertoárján.
      1912-ben nyílt Royal Nagymozgó néven, kaland- és cowboyfilmeket vetítettek itt. Vesta, Erzsébet és Pentele néven is működött. 1958-tól lett Mátra Mese és Ifjúsági Mozi, amelyre már a saját gyermekkorunkból is emlékezhetünk. Különlegessége a félbehajtható ülés volt, amely felcsapva gyerekmagasítóként működött.
      1991-ben újították fel, és nyílt újra a mai nevén. Közönsége a gimnáziumok film iránti érdeklőiből, a bölcsész szakos egyetemistákból, a megszállott filmszeretőkből és a múltba révedő nyugdíjasokból tevődik össze. Gyakran szerveznek tematikus filmheteket és számos filmklub is működik itt. Nagy érdeklődés kíséri például a japán filmek vetítését. A program a www.filmarchive.hu/orokmozgo címen elérhetők.
      A Filmintézetnek a Budakeszi úti épületében is van vetítőterme, amelyet filmelmélet szakos hallgatóként rendszeresen látogattam. Az Örökmozgó is hozza az élményt - a karcos kópiák, a pattogó hang otthonos velejárói a filmélménynek. Kedvencem az idegennyelvű filmeket kísérő szinkrontolmácsolás – gyakran idéződik fel a VHS-korszak kezdetének hangalámondásos fílingje. Tarkovszkijjal, Paradzsanovval és francia újhullámos alkotókkal barátkoztam itt, de talán még Mélies szelleme is a sorok között kisért.
      A pénztárban és a kávéházban kedves arcok fogadnak, helyben megvásárolhatók a Filmarchívum könyvei és a filmszakmai lapok. Érdekesség, hogy a videogalérián a máshol nehezen elérhető, magyar és közép-európai filmek tekinthetők meg VHS technikával bérleti díj ellenében.


    4. Művész mozi
      Művész mozi

      A mai Művész

      A Művész mozi hangulata ma leginkább egy felsőkategóriás filmfesztiválhoz hasonlít. Öt termének névadója – Chaplin, Bunuel, Huszárik, Tarkovszkij és Bódy – nem biztos, hogy ezt választották volna törzshelyül, de Almodovar és David Lynch biztosan szívesen parádézna itt – és mi őket is szeretjük.
      A filmszínházat 1910-ben alapították. Hallgatott már a következő nevekre is: Mozgókép Otthon, Décsi, Deák, Fáklya, Új Tükör Művész Klubmozi. Az átépítése 1989-ben kezdődött, ekkor 4 teremmel nyitották meg, majd 1994-ben alakították ki benne az ötödiket. Közel 500 főt képes befogadni egyszerre. A vetítési időpontok eltolásával létrejött multiplex-szerkezet előnyös az üzemeltetőnek, mert több nézőt tud becsábítani. Most éppen az ODEON-t költöztették a mozi alá az Underground pincébe, így újabb szolgáltatás vált elérhetővé a látogatóknak.
      A Művész megszokott arculatához tartozik a filmajánlóként funkcionáló installációk elhelyezése mind a kirakatban, mind az előtérben. A külső kinézet fontos eleme a vetített filmcímek több betűtípusból való kirakása, ami a város felirataira reagál.
      Volt egy időszak, amikor ez volt az egyetlen artmozi, amelyben pattogatott kukoricát lehetett fogyasztani előadás közben – mára szerencsére száműzték a popcornt a kínálatból, és a büfé a megszokott felhozatal mellett az igényesebb vevőkört próbálja kiszolgálni, valamint a tematikus mozihetek, fesztiválok alkalmával kapcsolódik a programokhoz.
      A többtermes megoldás miatt ideális helyszín ez a fent említett programok számára. Az Artmozik Éjszakáján például helyben maradva is lubickolhattunk a filmek gazdag kínálatából kora estétől hajnalig. A Szemrevaló Filmnapok keretében most a legújabb német, osztrák és svájci filmek kerülnek bemutatásra. Rendszeres itt tartják a Mozinet Filmfesztivált is, valamint mozipedagógiai vetítések is rendelhetők. Két teremben színpad került kiépítésre, amelyen beszélgetéseket szoktak tartani. A programokról a www.muveszmozi.hu oldalról tudunk tájékozódni.
      Szinte már csak az artmozik jellegzetessége a 35 mm-es vetítési technika - a multiplexek már csak digitálisan sugároznak a vászonra. Itt megmaradt az általam preferált hagyományos vetítőgép, és mellette lehetőség van projektoros vagy blu-ray/dvd lejátszóról való kivetítésre, a nagyteremből pedig internetes kapcsolat is létesíthető.
      Már távol vagyunk attól a korszaktól, amikor faülőkés székeken szorongva recsegtük végig az előadásokat – a Művészben is fotelszerű ülőalkalmatosságok fogadnak. Italtartó nincs rajtuk, mint a Puskinban, de minek is. Szóval zavartalanul élvezhetjük az előadást…
      Itteni nagy filmélményem a már említett David Lynch Útvesztőben (Lost Highway) című filmje, amire véletlenül a film közepén sikerült beülnöm. (Úgy látszik elvesztem a programfüzet labirintusában.) Azután előlröl is megtekintve a művet rájöttem, hogy pont ez az alkotás az, amelyiket bármelyik pontjáról elkezdhet az ember… - és a legideálisabb hozzá helyszínt találtam meg hozzá. Tarr Béla Sátántangója viszont nem ebbe a filmszínházba való – a vetítés szüneteiben talmi csillogásnak tűnt az a fajta nézőcsalogató édes élet, amit a Művész úgykülönben sugároz.
      De ugyebár itt másról van szó, hisz ez a hely nemcsak mozi sötétjében éledő filmesztétáknak készült – nagy előnye, hogy azt sugározza magáról, amit az előttem ajánló olyan szépen megfogalmazott, ez a „legművészibb” mozi Budapesten. Szerintem a „művészsége” nem konstans, hanem az adott év filmtermésének viszonylatában változik, de az mindenképpen dicsérendő, hogy marketingjével képes becsábítani a közönséget.
      A Művész mozi a Budapest Film Zrt. előretolt helyörsége – a legnagyobb üzemeltetőhöz tartozik még közvetlenül a Puskin, Toldi és Corvin, valamint a Tabán, Kino és Örökmozgó mozi épülete, amelyeket más szolgáltatóknak adnak bérbe. A Budapest Film egyben filmforgalmazó is, így saját filmjeiket vetíthetik. (www.bpfilm.hu) A cég mozijai fogadják Budapest artmozijai nézőinek több mint a felét. A Művész mozi látogatottsága 19%-ot emelkedett 2011-ben az előző évihez képest. Szemlélhető ez az adat úgy is, hogy az artmozik fogyatkozásával ideszorulnak a nézők, de úgy is, hogy ez legalább megmarad nekünk.



    5. Puskin Mozi
      Puskin Mozi

      Stukkó és aranyozás

      A Puskin mozi ma is hajlamos úgy tenni, mintha az előző Fórum mozis életét élné. Felejtve a mai Kossuth Lajos utca állapotát, a múlt ködébe réved. Talán pont 1926. november 26.-a a kedvenc dátuma, amikor kora legelőkelőbb mozijaként nyitották meg a helyi társasági élet középpontjában, igaz akkor még csak némafilmet vetítettek benne. 1929-ben először itt szólalt meg Budapesten a film a közönség számára. Persze a történelem viharait nem úszta meg – vezetése átalakult a zsidótörvények következtében, majd a Kisgazdapártra szállt, s 1948-ban államosították, ekkor kapta a Puskin nevet. Új életre az 1998-as teljes rekonstrukció után kelt. A tervezők meghagyták a műemléki védettséget élvező homlokzatot és előcsarnokot, az addigi egytermes mozit viszont háromtermessé építették át. A korábbi nagyterem helyén alakították ki a legnagyobb, 225 fős Metropolist, úgy, hogy a mai hátsó sor az addigi páholyok szintjét éri. A másik kettő – a 72 fős Amarcord és a 68 fős Körhinta – pedig a kiszolgálóhelyiségek helyére került. A Semmelweis utcai bejáratától hatalmas kávéház nyílik, az előcsarnok galériáján pedig sokáig az ODEON kölcsönözte filmjeit.
      A Puskin mozi hangsúlyos design-eleme a stukkó és az aranyozás. Ez megfelelő keretet nyújt a kiemelt filmpremiereknek, és azon sem csodálkozom, hogy itt indították útjára a Puskin Klasszikusok sorozatot, amelynek keretében balettelőadások és klasszikus zenei koncertek felvételeit láthatjuk a világ híres helyeiről – amellyel az Operaház mellé helyezi magát a vetítőhely. Hasonló kísérletet az Uránia Nemzeti Filmszínház tett (figyeljünk a névhasználatra!), ahol híres múzeumok tárlatvezetéseire látogathattunk élő közvetítés során, vagy felvételről láthattuk például a londoni Nemzeti Színház előadását. Az azonos sugárút és a hasonló pozicionálás közös útra vitte a két mozit.
      De nemcsak az estélyi ruhás előadásoké a terep, a gyerekek is kapnak helyet a Puskin Kuckóban. A hétvégi matinékat a legkisebb gyerekekre, a 3-6 éves korosztályra szabták – rövidebbek az előadások, jelzőfény ég a teremben, és a vetítés alatt végig nyitva áll az ajtó, hogy szabadon ki-be járhassunk velük. A klasszikus gyerekfilmek mellett bábelőadásokat tartanak a Nefelejcs Bábszínház közreműködésével. Érdekes, a gyerekmozit újraértelmező fellépőjük a Zakatoló Zenemozi, amely társulat rövid animációs és diafilmeket játszik alá különleges hangszerek felhasználásával. Az előadások előtt és után játszósarok is üzemel, ahol animátorok foglalkoztatják a lurkókat. A gyerekparadicsom híreit a kucko.puskinmozi.hu címen találhatjátok.
      A www.puskinmozi.hu oldalon most én is találtam magamnak egy unikális programot, a Japán Nagykövetség szervezésében ingyenes előadás lesz UKIYO-E / Digitális utazás az edó-kori fametszetek világa címen – így bátran javasolhatom, hogy ti is figyeljétek az újdonságokat.
      A mozi hagyományos filmkínálata egyébként a Művész moziéval mutat párhuzamot, hisz ezt is Budapest Film üzemelteti. A jegyárai is hasonlóak, de a Puskinban létezik 2 felnőtt + 2 gyerek belépésére jogosító családi kedvezményes jegy, amely 3500 Ft-ba kerül, és gondolom, hogy nem a korhatáros vetítésekre fogjátok tudni igénybe venni. Diákjegyet egész nap válthattok, az ünnepnapok kivételével. Hétfőn mindenkinek olcsóbb a mozizás – egységesen 1000 Ft. Az artmozi.hu portálon (mely a Puskint, Művészt és a Toldit fogja össze) lehetőség van jegyrendelésre.
      A Puskin nem a kedvenc mozim, fényüzésével nekem nem otthonos, viszont már nagyon sok kedves mozissal találkoztam itt. Őrájuk és az itt megtekintett jó filmekre gondolva mondom, hogy szívesen járok ide – s hunyorítva a díszlet is inkább bohémnak tűnik.