Zila Kávéház - Krisztina Cukrászda és Étterem

(4.5) - 23 értékelés
Cím:
1183 Budapest, Üllői út 452
Telefonszám:
+36-1-2902417
Kategória:
Cukrászda, Fagyizó

További információk

Fővárosunk XVIII. kerülete nem tartozik a szélesebb körben elismert gasztronómiai fellegvárak közé. Kevés a budapesti, még kevesebb az országos szinten is ismert és széles körben ajánlott vendéglátóhely a kerületben.
Mindazonáltal van néhány, melyeknek sikerült elérni ezt a státuszt.

A Zila Cukrászda az egyik, ha nem a legismertebb ilyen hely a kerületben. A Zila mára fogalom, melyről elsősorban a Zila országtorták, a speciális Zila tortaformák, vagy a szintén bajnok fagylaltok jutnak az eszünkbe.

A Zila megnyitója 1984-ben történt, akkor még Krisztina Cukrászda néven. Korábban ez a hely volt a Szarvas csárda téren álló sarki cukrászda, ahová már az ezredfordulón is kisebb tömegek zarándokoltak rendszeresen, ha jó minőségű süteményt vagy fagylaltot szerettek volna enni.

A 2000-es évek elején megkezdődött az akkori cukrászda mellett álló, korábbi Szemere-lövölde felújítása, mely elkészülte után megkapja a Zila Kávéház nevet.

A kávéház innentől kezdve étteremként is funkcionál, de annak, aki meghallja a Zila Kávéház nevet, általában továbbra is a cukrászda rész ugrik be elsőnek, na meg persze Zila László mestercukrász neve, s a hozzá köthető országtorták sora, mint 2008-as Szatmári szilvatorta, a 2009-es Pándi meggytorta, vagy a 2011-es Kecskeméti barackos kölestorta..

Aki már evett a saját szabadalommal védett, töltött torták egyikéből, az pontosan tudja, hogy miért is lett megérdemelten híres Zila László neve, s az általa 1984-ben létrehozott cukrászda. Ezek a speciális Zila Tortaformák a kávéház által üzemeltetett saját webshopon keresztül meg is vásárolhatóak.

A cukrászda természetesen nem csak a világújdonság tortákat kínálja, de megtalálhatóak itt a hagyományos tortáktól kezdve, a krémeseken át az aprósüteményekig minden.

Sós tortákat kóstolták már? Mit szólnának egy libamájas vagy egy baconos tortaszelethez? Kísérletező kedvűeknek kínál még további hasonló lehetőségeket a Zila Kávéház.


A Zila Kávéház amúgy kiváló lehetőséget biztosít rendezvények lebonyolítására is. A Télikert 25-60, a Platánkert 25-50 fő befogadására alkalmas, míg a két terem együttesen 90-110 főt képes vendégül látni.
Az emeleten lévő galéria pedig 120 főig szolgálhat céges rendezvények, vagy akár esküvők helyszínéül is.

A rendezvények esetén svédasztalos vagy menüsoros ellátás is lehetséges.
A terem, alkalomhoz illő díszítését, a dekoráció kialakítását is szívesen vállalják.

A Kávéház gyerekbarát, a kicsiknek külön játszósarok áll a rendelkezésükre.

A helyszínen saját, külön parkoló áll a vendégek rendelkezésre.
Első értékelő
Parkolás: Saját parkoló
Elfogad bankkártyát? Igen
Akadálymentesített? Igen
Ha helytelennek találsz egy adatot, kérd annak módosítását!
Cégtulajdonosként kérhető a profil kezelésének átvétele is.
23 korábbi értékelés - Zila Kávéház - Krisztina Cukrászda és Étterem
T. Gabriella T. Gabriella
2 értékelés
0 követő
1 plecsni
1 hasznos vélemény
2015. 02. 10. 14:33

Egyszerűen imádom. Szeretem a cukrászdáját, a mennyei izű tortáit. a finom sós süteményeit. Az éttermi része is kiváló - és az elrendezése alapján lehet külön rendezvényeket is szervezni benne.

Gálné Kovács Brigitta Gálné Kovács Brigitta
8 értékelés
0 követő
2 plecsni
5 hasznos vélemény
2013. 12. 01. 21:46

Még sohasem csalódtam egyetlen fagylaltban és süteményben sem amit itt vásároltunk. Visszatérő vendégek vagyunk. Itt az ember minden érzékszerve jól lakhat. A sütemények és fagylaltok egyaránt ízletesek és szemet gyönyörködtetőek. Az ár érték arány megfelelő. Könnyen meg lehet közelíteni a villamossal is.

H. Zsolt H. Zsolt
7 értékelés
0 követő
2 plecsni
1 hasznos vélemény
2013. 10. 28. 07:58

Visszajáró vendégek vagyunk, bármilyen családi esemény pl. születésnap - során, vagy ha csak finom süteményre vágyunk, akár diabetikusat is. Negatívum: A Ráday utcai parkolót a Spar nyitvatartási ideje alatt zárva tartják pl. szombat délelőtt, így a másik oldalról lehet csak megállni az udvarban, de itt a villamos átjáró szörnyű állapotban van.

Hasonló szolgáltatók a közelben

Thumbnail Kakas Étterem 1184 Budapest, József utca 55
16 értékelés
Thumbnail Kertváros Pszichológiai Rendelő 1182 Budapest, Kétújfalu utca 58.
7 értékelés
Thumbnail Morrison's 2 1055 Budapest, Szent István körút 11
129 értékelés
O. Ágnes O. Ágnes
55 értékelés
1 követő
9 plecsni
31 hasznos vélemény
2013. 05. 15. 14:06

Finom sütemények azonban fura szabályok és sokszor lenéző, nem túl kedves kiszolgálás jellemzi. Én inkább elhozom a sütiket mert nem kellemes a légkör bent.Továbbá felháborító, hogy a náluk vásárolt fagylaltot a gyerekeimmel nem ehettem meg a kerti padokon ülve..

B. mariann B. mariann
30 értékelés
2 követő
4 plecsni
25 hasznos vélemény
2013. 10. 14. 14:20

Gyerekkorom helyszíne, évtizedek óta nem jártam arra, egy kedves barátnőm (aki szintén a környéken lakott) invitált, emlékei szerint itt lehetett kapni fantasztikus Pavlova-tortáját és Szép Heléna kelyhet :)
Nagy várakozással és nosztalgiával indultunk útnak, remek kirándulásnak ígérkezett. A látvány ami fogadott, kellemes békebeli hangulatot árasztott - nekem kicsit olyan "normafás" érzete volt - talán elfojtott gyerekkori emlékek sejlettek fel. Kellemes nyári időszak volt, a kerthelyiség szinte tele volt, de ennek ellenére nem tűnt zsúfoltnak, árnyas fák, szökőkút, kellemes székek, ugrásrakész felszolgálók. Egyetlen kicsit zavaró tényező, a szintetizátoron játszó művész, akitől kicsit lelombozódott a kedvünk, csupa szomorú, érfelvágós dalt játszott.
Sajnos itt is az a tendencia, hogy a sütemények kiválasztásához be kell menni a cukrászdába/étterembe, és mivel nincs feltűntetve étlapon még a nevük sem, emlékezetből kellett leírni rendelésünk tárgyát. Nekem icipici csalódás volt a torta, bár csodásan nézett ki, az íze eléggé semleges volt, de ettem ennél már rosszabbat is. A limonádé fincsi volt, ahogy a kávé is. Kerestünk bonbonokat, de a jóidőre való tekintettel a kínálat 2 féle csokoládéból állt, ezek nem nyerték el a tetszésünket.
De volt ezen kívül, ami igen!!!! A házikenyér, a ház készítésű szörpök, és egyéb nyalánkságok, és kifelé menet rátekintve az étlapra, megállapítottuk, ide igazából ebédelni/vacsorázni lenne érdemes jönni, fenséges fogások voltak felsorolva. S ahogy láttuk a kockás abroszokon ott voltak azok a nagyon régi, nagyon hangulatos szódás szifonok, a fogások egy részét pici piros láboskákban szolgálták fel, na itt elájultunk a gyönyörtől!!!!! :)))))
Ha össze akarnám foglalni, ez a hely azoknak való, akik időutazáson szeretnének részt venni, jókat enni - és mivel láttuk a rendezvénytermeket - családi eseményekre kiváló a helyszín.
És még valami "apróság", de igen fontos! Az illemhely magasan kiemelkedik az eddig általam látogatott helyektől, csillagos 5-ös ezért! :))))

Osztényi orsolya Osztényi orsolya
1 értékelés
0 követő
1 plecsni
0 hasznos vélemény
2013. 09. 14. 08:03

Elegáns békebeli környezet.Fiizethető árak. Isteni sütemények és ételköltemények udvarias és gyors kiszolgálás a jellemző. A családdal mindig ott ünnepelünk. Ott,
otthon vagyunk :)

Baran Zita Baran Zita
2 értékelés
0 követő
1 plecsni
5 hasznos vélemény
2013. 08. 27. 17:51

Széles választék sütemények terén, különleges torták / tortaszeletek / ,itt mindenki tud választani igényei szerint, eddig itt ettük a legfinomabb sütiket, alkalmakra innen rendeljük a tortákat.
Udvarias, segítőkész és türelmes Hölgyekkel, Urakkal találkoztam.
Az árak megfelelnek a szinvonalnak, ha kellemesen szeretnél eltölteni pár órát családoddal, barátaiddal, legyen egy alkalom vagy csak a hétköznapi étkezés, nassolás keresd fel ezt a szuper helyet . Jól fogod magad érezni !

abci abci
1 értékelés
0 követő
1 plecsni
0 hasznos vélemény
2013. 07. 19. 13:28

Patinás környezet. Sokkal drágábbnak tűnik "kívülről, mint belülről". Nincs születésnap vagy nevezetes évforduló, amikor meg ne látogatnánk. Még soha nem csalódtunk a cukrászdában. Szerintem az egyik legjobb budapesten.

Kis Anikó Kis Anikó
3 értékelés
0 követő
2 plecsni
5 hasznos vélemény
2013. 07. 18. 19:54

Régóta ismerem, gyerekkoromban mégcsak fagyizni jártunk ide. Kedvenc éttermem, bármilyen alkalomhoz, családi esemény, randi, stb, kiváló! Nemcsak a sütik nagyon finomak és szépek, hanem az ételek is! Hangulatos hely, kedves személyzettel, jó szakáccsal. Nagyon finomak a parfétorták

K. JÁNOSNÉ K. JÁNOSNÉ
3 értékelés
0 követő
2 plecsni
5 hasznos vélemény
2013. 07. 18. 15:20

Régóta ismerem ezt a cukrászdát, olyan sütemény és fagylalt "költeményeik" vannak, hogy az embernek szinte eláll a lélegzete tőle. Alig lehet választani a sok finomság közül. Persze mindig tudunk, de már annyi mindent megkostoltunk és még mindig találunk ujdonságot akárhányszor oda megyünk.

C. László C. László
4 értékelés
0 követő
2 plecsni
2 hasznos vélemény
2013. 07. 18. 10:17

Festői környezet, a falakon a régmúlt idézete, nagyon finom sütik és ételek, éveken át törzsvendég voltam, sajnos a személyzet egy év alatt szinte teljesen kicserélődött, ez meg is látszik, és drágult is rendesen...

G.Tibi G.Tibi
11 értékelés
4 követő
4 plecsni
20 hasznos vélemény
2013. 07. 03. 17:09

Kellemesen szerettünk volna befejezni egy nehéz napot a barátnőmmel, megenni egy süteményt, beszélgetni egy finom bor társaságában. Ezért kitaláltuk, hogy a Zilába megyünk. Annyit mondhatok, hogy valóban üdítően hatott ránk a környezet, egy-egy szelet áfonyás túrótorta és tokaji aszús torta, leöblítve egy pohár villányi rozéval. Az árért olyan minőséget kaptunk, ami újra és újra vissza fog bennünket csalogatni.

veracsek veracsek
8 értékelés
0 követő
3 plecsni
7 hasznos vélemény
2013. 06. 18. 19:06

Nagyon szeretem ezt a cukrászdát, a környezet is szép, és a süteményeik, fagylaltjaik is nagyon finomak, de még a különleges teákat is kedvelem náluk. Az étterem részét viszont túl drágának tartom.

V. Viola V. Viola
20 értékelés
0 követő
6 plecsni
1 hasznos vélemény
2013. 05. 16. 20:21

Nagyon igényes, elegáns környezet! Különleges desszertek!
Egy hibája van: mindig teltház van :)

Sipsi Sipsi
2 értékelés
0 követő
1 plecsni
0 hasznos vélemény
2013. 05. 15. 10:47

Egyet értek az előttem szólókkal, fantasztikusan jó hely, bár kicsit drága. Itt ettem először az ország tortájából(szatmári szilva torta), fenséges, de a legjobb, a házi krémesük!!!

OhayoNikki OhayoNikki
140 értékelés
13 követő
16 plecsni
178 hasznos vélemény
2012. 11. 11. 03:23

Az első olyan cukrászda, amiért nem kell bemetróznom a belváros forgatagába vagy a budai hegyekbe. Szinte századeleji hangulat fogadja a betérőt, ami azonnal magával ragadja az embert. A kínáló pult azonban tovább repíti egy édesebb világba. Rengeteg ízű és díszítésű szeletek csábítják az édesszájúakat. Már eszembe jutott, ha betörne ide egy rabló, valószínűleg az édességeket vinné egyedül. Nem mintha én terveznék ilyesmit... Ennyit a sütirablásról. Ha ellopni nem is, de megvenni megvehetem, mert az árakat nem literben mérik, így nem merül el benne a pénztárcám. Rendesen körutakat szervezünk oda a barátokkal, hogy feltérképezzük az összes süti és koktél ízeit. Gátat csak a kalóriák vethetnek. Aki erre is fittyet hány, a mennyországban fogja érezni magát!

Dilbak Dilbak
60 értékelés
6 követő
17 plecsni
105 hasznos vélemény
2012. 04. 12. 11:09

Világbajnok fagylaltok, tortát pedig sehonnan máshonnan már évek óta. A Zila kindertorta minden gyermeknél garantált siker, de más tortájukkal vagy süteményükkel sem tudtok melléfogni.
Abszolút méltó a hírnevére, csak ajánlani tudom bárkinek, aki erre téved, vagy akár hajlandó is utazni azért, hogy minőségi termékeket élvezhessen.
Nem fogtok csalódni a választásotokban!

Vendég felhasználó Vendég
2013. 12. 08. 08:12

Minőségi sütemények, kicsit magas árakkal. Nagyon szép, gusztusos berendezés, nyáron hangulatos kerthelyiség. Udvarias kiszolgálás, finom ételek. Kicsit mérsékelhetnék az árakat. Tudom ajánlani a minőségi étkeket kedvelőknek.

Vendég felhasználó Vendég
2013. 11. 13. 18:10

szépen felújított a régi vadászház illetve a strand épülete. Nagyon finomak az ételek a cukrász termékek változatosak, finomak és sok az egyedi megoldás. a kiszolgálás figyelmes.jól megközelíthető . .