A kortárs művészet nem áll hozzám túl közel, így az ennek a pártfogójaként működő Trafó sokáig elkerülte a figyelmemet, és most sem az ilyen jellegű oldaláról írnék. Októberben ide érkeztek az Erased Tapes kiadó kiváló zenészei, Ólafur Arnalds, Nils Frahm és az A Winged Victory For The Sullen, és emiatt én is megváltottam életem első trafós jegyét. Rögtön a bejáratnál meg tudtunk szabadulni a kabátunktól, ezt praktikus ötletnek találtam. A Trafó az egyszerűség mintapéldánya: visszafogott dizájn, a nagyterem fekete, valójában elég nyomasztó hangulatú. Nincsenek beépített székek, mint más színházaknál (bár a Trafó sem mindig funkcionál színházként, hiszen koncertek, előadások és egyéb változatos programok szerepelnek a kínálatban), de a kihelyezett székeken diót lehetne törni, olyan kemények, és képtelenség akár egy óránál tovább megmaradni rajtuk (pedig muszáj, mert ennél csak hosszabb terjedelmű előadások vannak). Az akusztikával elégedett voltam, ahogy azzal is, mennyire figyeltek a szervezők a terem szellőztetésére is. De egyébként annyira nem ragadott magával a hely, hogy rögtön elcsábultam volna egy jövőbeni előadásukra.

Az utóbbi években talán nem pörög annyira a Trafó neve, de ettől függetlenül nekem nagyon kellemes emlékeim fűződnek hozzá. A Tiger Lillies bizarr előadása, Joan As Police Woman koncertje, DJ Bootsie akusztikus szett - ez a vegyes felhozatal a Trafó egyik legnagyobb vonzereje, de ez volt régen is. A széles skálán mozgó repertoárba mindig belefértek tánc- és színielőadások is, így téve teljessé a képet. A Mappává átnevezett bárrész viszont teljesen eljelentéktelenedett az évek során, és a mosdókat is elég kacifántosan lehet csak megközelíteni, így azért nem csak a sok jó jut eszembe, ha a Trafóra gondolok.

A budapesti kortárs előadóadó művészetek legfontosabb helye. Az intézmény több éves működése alatt kapocs volt a világ nagyvárosai és Budapest között. A Trafóban látható produkciók kuriózumnak számítanak, nagyon változatos nézői visszajelzéseket váltanak ki, ez mutatja, hogy érvényes, aktuális előadások. A program változatos több műfajból és ezek fúzióiból születő anyagokat láthat itt a néző. A magyar alkotók is izgalmas előadásokat hoznak létre itt, hoznak ide. De olyan nagy öregnek számító alkotók munkáit is lehetett itt látni, mint Peter Brook. A modern színházcsinálás egyik meghatározó alakja ő, a Budapestre hozott Beckett töredékek, pontos, precíz, tiszta munka volt.

Az egykori trafóházból kialakított Trafó kétség kívül nagyon fontos szerepet tölt be Budapest kulturális életében: a kortárs magyar és európai kultúra jelentős értékeit mutatja be, majd’ minden művészeti ágban: képzőművészetben, zenében, színházban és táncban. Mindig újszerű, izgalmas dolgokat láthatunk itt, olyanokat, amilyeneket máshol nem nagyon. Vagyis a Trafó kulturális missziót teljesít, már csak annyiban is, hogy rengeteg külföldi produkciót hoz el, így aki rendszeresen jár ide, az némi áttekintést kaphat Európa új művészeti törekvéseiről. Nemkülönben a hazaiakról, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy elsősorban alternatív színházi és táncszínházi alkotók előadásait láthatjuk itt (Pintér Béla, Mundruczó Kornél, Frenák Pál stb.). Még nem tudni, az igazgatóváltás mennyiben rajzolja át a Trafó arculatát, de egy ilyen hely egyszerűen nem hiányozhat az ország kulturális térképéről.