Százéves Cukrászda

(5.0) - 16 értékelés
Cím:
5700 Gyula, Erkel Ferenc tér 1
Telefonszám:
+36-66-362045
Kategória:
Cukrászda

További információk

A Százéves Cukrászda Gyulán található. Az épület az 1800-as évek elején létesült, eleinte gyógyszertárként működött s csak 1840-től üzemelt cukrászda benne, amit Salis András cukrászmester alapított. A nevet 1952-ben kapta (ekkor került önkormányzati tulajdonba az addig családi cukrászda) ekkortól hívjuk Százéves Cukrászdának.

Az épületet felújították, a termekben pedig korhű és eredeti biedermeier berendezési tárgyak találhatók. Az egykori műhely helyén ma cukrászmúzeum üzemel, ahol megcsodálhatjuk az eredeti fedeles cukorkásüvegeket, a régi edényeket őrző vitrines pultot valamint cukrászda nagy kincsét a 32 sípos géporgonát, amit Josef Hain bécsi mester készített 1819-ben.

A cukrászda berendezése régi kávéházi hangulatot idéz. Ínycsiklandozó kávékból; különleges fekete, zöld és gyümölcsteákból valamint közel 60 féle süteményből válogathatunk, melyek közül a leginkább figyelemre méltó a Százéves torta, mely mandulás Sacher tésztából készült, párizsi krémmel van töltve és barackpálinkával puhított marcipánnal rétegezve, a bevonatot pedig tejcsokoládé képzi.
Első értékelő
Elfogad bankkártyát? Igen
Ingyen WiFi Igen
Ha helytelennek találsz egy adatot, kérd annak módosítását!
Cégtulajdonosként kérhető a profil kezelésének átvétele is.
16 korábbi értékelés - Százéves Cukrászda
Szeidlerné Szabó Ágnes Szeidlerné Szabó Ágnes
2 értékelés
0 követő
0 plecsni
1 hasznos vélemény
2015. 02. 17. 12:58

Még mindig legszívesebben sikítanék örömömben, hogy újra láthatom, még ha csak fényképről is... :-)
Az életem legcsodálatosabb élménye volt Gyulán, a Százéves Cukrászdában enni egy fagylaltot.
Aki szereti a művészetet és a történelmet, annak szívből ajánlom a helyet!

L Szilvia L Szilvia
3 értékelés
0 követő
0 plecsni
0 hasznos vélemény
2015. 02. 08. 20:30

Nekem nagyon tetszik a hely. Finom sütik, finom kávé. Kedves kiszolgálás. Kedvencem a sült torta tejhabos kávéval :)

D. Kati D. Kati
6 értékelés
0 követő
2 plecsni
3 hasznos vélemény
2014. 01. 09. 17:33

Bár elég messze lakom a cukrászdától (Debrecenben élek) amikor arra járok, nem hagyom ki a cukrászdát. Már a berendezés elvarázsolja az oda betérő vendéget. Ehhez párosul a kiszolgálók kedvessége, udvariassága. A sütemény választék hatalmas, a bőség zavarával állok a pult előtt. Az ár nem olcsó, viszont a sütemények mérete sem hagyományos nagyságú... sokkal nagyobb, mint amit várhatunk. Varázslatos hely!!!

Hasonló szolgáltatók a közelben

Thumbnail Kertvárosi Abc 5742 Elek, Rákóczi utca 2.
2 értékelés
Thumbnail Annó Söröző 5742 Elek, Gyulai út 10.
2 értékelés
Thumbnail Reibel Mihály Városi Művelődési Központ és Könyvtár 5742 Elek, Kossuth Lajos utca 13.
1 értékelés
Bettu_ska Bettu_ska
610 értékelés
2 követő
28 plecsni
172 hasznos vélemény
2013. 05. 17. 15:14

Nagyon szép és hangulatos hely. A fagyi és a sütemények is nagyon finomak.

Mátyásné Uhrin Mátyásné Uhrin
6 értékelés
0 követő
2 plecsni
1 hasznos vélemény
2013. 11. 15. 13:31

Már ifjú koromban is! Minden nap, mert a kedvenc helyünk volt a diáktársaimmal együtt. Megboldogult Osi bácsink nagy-nagy örömére, mert mindig ugratott bennünket,- persze mi sem maradtunk adósok. Hálás szívvel emlékezem Őrá és a sok-sok kézzel készített finomságaikra. A muzeális értékekre, na és a szívélyes kiszolgálásra. A meghitt szegletekre, jómagam és pajtásaim kis összebújásaira. Nem rég ismét Náluk jártam, mint régi és mint jelenleg új diák. Még mindig ugyan azzal a jó érzéssel érkeztem és távoztam. Köszönet érte!

Fekete András Fekete András
5 értékelés
0 követő
3 plecsni
1 hasznos vélemény
2013. 10. 04. 10:58

Rég óta szerettünk volna eljuti gyulára és ide betérni, hát nem csalódtunk csodálatos környezet amivel mai szemmel nem lehet betelni. Az asztalok fotelek kényelem 5. A sütemények és a kézzel készített bombonk nanyon fensésesek nehéz velük betelni, csak ajánlani tudom!

Barják Lilla Barják Lilla
8 értékelés
0 követő
2 plecsni
11 hasznos vélemény
2013. 10. 04. 09:13

Nagyon hangulatos hely, ültünk már a kinti részen is és bent is. Azon túl hogy minden nagyon finom a fagyi kelyhek mennyeiek, nagyon tetszett, hogy a bent az asztalok fiókjában találtunk szalvétákat, amire a vendégek a véleményeiket, üzeneteiket írják. A múzeum is remek. A kiszolgálás is mindig gördülékeny gyors és udvarias volt.

Török Mónika Török Mónika
1 értékelés
0 követő
1 plecsni
1 hasznos vélemény
2013. 08. 25. 11:06

Hangulatos hely, kellemes környéken. A cukrászda berendezése a régi korokra emlékeztet, ott ülvén, mintha az 1900-as évek elejére repültünk volna vissza, kicsit úrnak érezhettük magunkat. A cukrászda hátsó részében található kiállítás kis bepillantást engedett a cukrászda történetébe, mely által a hely még vonzóbbá vált számunkra. A sütemények, a kávék amiket fogyasztottunk finomak voltak, bár nem olcsók, a kiszolgálók kedvesek.

D. Tünde D. Tünde
8 értékelés
1 követő
2 plecsni
5 hasznos vélemény
2013. 07. 16. 16:09

Nagyon érdekes hely. Gyönyörű a berendezése. Kedvesek, udvariasak a kiszolgálók. Amikor mi ott jártunk az ár-érték aránnyal nem voltunk megelégedve, és nem volt semmiféle diabetikus süteményük sem. Viszont a kiszolgálás ellensúlyozta ezt.

D. Vivien D. Vivien
6 értékelés
0 követő
2 plecsni
3 hasznos vélemény
2013. 07. 16. 12:33

Mindenképp érdemes meglátogatni ezt a helyet! Habár az árak már tényleg nem százévesek. Amikor pedig mi voltunk estefelé, nem volt már nagy választék sem,de ami volt az nagyon finom volt.Így az igazán lenyűgöző dolog számomra a berendezés volt. Amely rendkívül kifinomult,és a régi korokat idézik! Nagyon szép! A cukrászat iránt érdeklődök pedig megtekinthetik a cukrász múzeumot is! :)

Gemelos Gemelos
594 értékelés
4 követő
26 plecsni
129 hasznos vélemény
2013. 06. 27. 08:42

Sajnos az árak már nem százévesek, de a minőséget meg kell fizetni, igazán finom fagylaltok és sütemények, a hangulata nagyon kellemes.

F. Andrea F. Andrea
169 értékelés
9 követő
18 plecsni
190 hasznos vélemény
2013. 04. 30. 23:48

Legendás cukrászda, könnyen megtaláltuk, nagyon közel volt a szállodánkhoz. Békebeli berendezés, hangulat és a sütemények sem okoznak csalódást. Az ajándékvásárlást is megkönnyítik, egy süteménynek mindenki örül, profin becsomagolják.

Árpád Árpád
106 értékelés
2 követő
20 plecsni
158 hasznos vélemény
2011. 11. 04. 12:35

Valójában 160 évesnél is idősebb. A sütik viszont nagyon tudnak. A személyzet is profi, a hely pedig látványnak is egyedülálló. Nem szabad kihagyni Gyulán ezt a helyet.

Vendég felhasználó Vendég
2015. 02. 15. 18:05

Kellemes környezetű cukrászda. Igazán finom sütikkel és tortákkal, krémes jó ízű fagyival. Az édességkedvelők paradicsoma.

Elena Elena
653 értékelés
4 követő
29 plecsni
199 hasznos vélemény
2013. 05. 31. 10:19

Én a fagyiknak nem tudok ellenállni, a gyerekek pedig a sütiket ffalják.

S. Judit S. Judit
17 értékelés
0 követő
4 plecsni
3 hasznos vélemény
2013. 05. 17. 20:51

Szép,hangulatos hely,kedves kiszolgálók,nagyon finom,de drága termékek.